*** A nagyváradi Zsidó Hitközség által szervezett Hanuka ünnepségen december 8-án este dr. Moses Rosen főrabbi éles szavakkal bírálta az országszerte feléledő Antonescu-kultuszt, külön kiemelve Románia egykori vezetőjének személyes felelősségét a Iaši-i és odesszai progromok előkészítésében és végrehajtásában.
Az ünnepségen jelen voltak a nagyváradi román és magyar történelmi egyházak főpapjai. Az RMDSZ-t Varga Gábor Bihar megyei elnök képviselte.
*** 1993. december 9-én, csütörtökön délben került sor az RMDSZ szokásos kéthetenkénti sajtóértekezletére. A szövetség bukaresti székházában Takács Csaba ügyvezető elnök mellett Verestóy Attila szenátusi frakcióelnök, Azstalos Ferenc, Sinkó István és Mátis Jenő képviselők foglaltak helyet az újságírókkal szemben.
Takács Csaba bevezetőjében szólt az RMDSZ állásfoglalásairól az elmúlt két hét legjelentősebb bel- és külpolitikai eseményeivel kapcsolatban. Megemlítette, hogy a szövetség Markó Béla vezette küldöttsége részt vett a Budapesten lezajlott Liberális Világkonferencián, amelyen a szövetségi elnök Egyéni és közösségi jogok a liberális doktrinában címmel előadást tartott. Hozzátette, hogy a Liberális Világkonferencia egy olyan dokumentumot is elfogadott, amely a kisebbségi kérdést az európai stabilitás kérdéseként értékeli. A belpolitikai helyzetről szólva Takács Csaba elmondotta, hogy az RMDSZ-t mint aktív politikai tényezőt aggasztja az ország súlyos gazdasági és társadalmi válsága, s ezért a Demokratikus Konvenció pártjaival együtt támogatja a bizalmatlansági indítványt, síkraszáll az ország demokratikus átalakításáért, a reform hatékonyabb és következetes folytatásáért, amelynek útját a decentralizációban és a gyorsabb privatizációban látja. Megemlítette, hogy az RMDSZ képviselői a napokban két megbeszélést is folytattak a nemzeti kisebbségi szervezetek vezetőivel és képviselőivel, amelyeken hasznos eszmecserére került sor a törvényhozás elé terjesztendő kisebbségi törvénytervezetekről. Végül igen jelentős fejleményként említette az RMDSZ képviselőinek kivonulását a Képviselőház Oktatásügyi Bizottságából, amire az kényszerítette képviselőinket, hogy a bizottság nem vette figyelembe sem a Kisebbségi Tanács javaslatait, sem a vonatkozó Európa Tanács-i ajánlásokat és többségi szavazattal számunkra még az eddiginél is elfogadhatatlanabb törvénytervezetet erőszakol.
Értelemszerően ezekhez a témákhoz kapcsolódtak a jelenlévő újságírók kérdései is, amelyekre Takács Csaba, Verestóy Attila, Asztalos Ferenc és Mátis Jenő válazolt igen tárgyszerően és dokumentáltan.
A sajtóértekezleten kiosztották az Ügyvezető Elnökségnek a Szenátus, illetve a Képviselőház elnökéhez, valamint az Országos Audiovizuális Tanács elnökéhez intézett tiltakozó beadványát a Román Televízió magyar szerkesztőségét ért rágalmak és adminisztratív büntetéseket kilátásba helyező, a szerkesztőség megfélemlítését célzó támadások ügyében.