*** A megyei és városi tanácstagok gyümölcsözôbb együttműködésének elôsegítése volt annak a július 20-án Szatmárnémetiben megtartott tanácskozásnak a célja, amelyet az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei és szatmárnémeti városi vezetôsége szervezett. A kötetlen megbeszélésen a megye és a megyeközpont tanácstagjai vettek részt; tájékoztatták egymást és a választások idején közös listát indított két politikai szervezet vezetôit a költségvetés, a településfejlesztés, a Pete-Csengersíma közötti határátkelôhely korszerűsítése, valamint a szatmári szabad vámterület kialakítása kérdéseirôl.
Szatmár megye távlati fejlesztésérôl szóló RMDSZ-NDP „csomagterv” kidolgozását határozták el az egybegyűltek. Ennek megvitatására – az elôtanulmányok elkészültét követôen – szeptember második felében kerül sor. A tervezett megbeszélésre a két szervezet vezetôsége a megye és a város RMDSZ-NDF tanácstagjain kívül meghívja az RMDSZ mellett működô különbözô gazdasági, műszaki, környezetvédelmi és művelôdési társaságok képviselôit is.
*** A MISZSZ, a Pro Európa Liga és a magyarországi FIDESZ rendezésében július 20-án immár negyedszer nyitotta meg kapuit Bálványoson a Nemzetközi Ifjúsági Tábor és Szabadegyetem. A hatnapos rendezvényen a hazai politikai élet jeles személyiségei, demokratikus pártok és szervezetek vezetô képviselôi mellett természetesen jelen vannak az RMDSZ vezetô tisztségviselôi is. Kedden, július 20-án Horia Rusu, a Liberális Párt ’93 elnöke és Octavian C. Buracu, az Interetnikai Párbeszéd Társaság elnöke tartott elôadást a zömében fiatalokból álló, népes hallgatóságnak. Szerdán, július 21-én, az RMDSZ és a Romániai Demokratikus Konvenció viszonyáról tartott elôadást Valentin Gabrielescu (KDNPP), Tôkés László és Markó Béla. A vitát Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke vezette.
*** Szerdán, július 21-én, az ország vezetô politikusai, parlamenti frakcióvezetôk, a két Ház Állandó Bizottságainak tagjai találkoztak az Olasz Köztársaság elnökével, Oscar Luigi Scalfaroval, aki egynapos látogatást tett Romániában. Az RMDSZ részérôl a találkozón jelen volt Takács Csaba ügyvezetô elnök, Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetôje és Kónya-Hamar Sándor, a Képviselôház Állandó Bizottságának titkára.