*** A Szövetségi Képviselők Tanácsa határozatának megfelelően, Frunda György szenátor Strasbourgban fenntartotta Románia teljes jogú tagként való felvételének szükségességét az Európa Tanács múlt heti ülésszakán. Szövetségünk képviselője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a teljes jogú tagság elnyerése előtt, elengedhetetlen a Kisebbségi törvény és a Tanügyi törvény elfogadása, valamint az, hogy az igazságtalan ítélet alapján börtönbe vetett zetelakiak és oroszhegyiek, továbbá Cseresznyés Pál személyes kegyelemben részesüljenek. Ugyanakkor az RMDSZ képviselője támogatta a Hallonen-moratoriumot, mely szerint a felvétel után ellenőrzik a politikai és jogi vonatkozású igéretek betartását.
A Jogi és Emberjogi Bizottságban Frunda György felvetette Cseresznyés Pál ügyét, tájékoztatta a bizottságot arról, hogy a Legfelsőbb Törvényszék elutasította a fellebbezést, és kérte az Európa Tanács támogatását abban, hogy Cseresznyés Pál személyesen kegyelemben részesüljön. Cseresznyés Pállal 7-ről 8-ra nőtt azoknak a személyeknek a száma, akik érdekében az RMDSZ a nemzetközi fórumok közbenjárását kérte az igazságtalan ítéletek orvoslásáért.
*** Június 3-án Szatmárnémetiben, 4-én pedig Nagysomkúton és Magyarláposon emlékeztek meg az 55 évvel ezelőtt született, tragikus sorsú költőről, Szilágyi Domokosról.
Szombaton délelőtt Szatmárnémetiben több ezer ember jelenlétében ünnepélyes külsőségek között avatták fel a költő fehér cementbe öntött mellszobrát, Kolozsi Tibor szobrászmővész alkotását. Az avatóünnepségen részt vettek az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéből Kötő József és Fischer Fülöp Ildikó, a hazai politikai és kulturális élet kiemelkedő személyiségei, valamint magyarországi és kárpátaljai vendégek. Kántor Lajos, Štefan Augustin Doinaš és Ligeti László Zoltán ünnepi szavai után Soós Angéla, Marcel Mirea és Boér Ferenc szavalt. Délután az Északi Színház termében ünnepi mősorra került sor, amelyre Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Štefan Augustin Doinaš, a Románai Írók Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Bartha Zoltán debreceni irodalomkritikus és Varga Domokos budapesti költő méltatta Szilágyi Domokos európaiságát, Palocsay Zsigmond költő pedig barátságukról beszélt. Boér Ferenc színmővész önálló előadó-estjével ért véget az első napi rendezvény.
Vasárnap reggel a költő szülőházánál, Nagysomkúton, majd Magyarláposon folytatódtak a Szilágyi Domokos-napok rendezvényei. Utóbbi helységben református istentisztelet után emléktáblaavatás volt. A szatmárnémeti Kölcsey Kör és az EMKE Máramaros megyei szervezete közös rendezvényén a két megye RMDSZ-elnökein kívül részt vett Csiha Tamás, az SZKT Állandó Bizottságának elnöke is, és képviseltette magát a Magyar Írók Szövetsége, a kaposvári Berzsenyi Dániel Társaság, a bukaresti Magyar Nagykövetség, a Határon Túli Magyarok Hivatala, s az Anyanyelvi Konferencián keresztül a Magyarok Világszövetsége is.