*** A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezésében Illyefalván július 5-től nyári újságíró tábor nyílt fiatal, kezdő, nem hivatásos újságírójelöltek számára. A hatnapos rendezvényen – az előzetes tervek szerint – a sajtó politikai környezetével, elméletével és gyakorlatával foglalkozó előadások hangzanak el, amelyeket hazai és külföldi meghívottak tartanak. A rendezvény célja a hazai magyar sajtóban tapasztalható utánpótláshiány orvoslása, a pályakezdő fiatalok felvértezése a szakma legfontosabb elméleti és gyakorlati ismeretanyagával.
*** Július 5-én, Szepsiszentgyörgyön ülésezett a háromszéki RMDSZ operatív tanácsa. A tanácskozás résztvevői beszámolót hallgattak meg a baróti körzeti győlésről, megvitatták a tagdíjbegyőjtés újjászervezését jövedelem alapján és határozatot fogadtak el a megyei szervezet alkalmazottainak fizetési besorolásáról.
Július 7-én, szerdán, bővített ülést tartott az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöksége. A Sepsiszentgyörgyi Könyvtár Gábor Áron termében rendezett tanácskozáson jelen voltak a városi és községi polgármesterek, tanácsosok és RMDSZ-vezetők. Az ülés napirendjén prefektus-ügy, az október 7-i referendum megszervezése, valamint szervezési kérdések szerepeltek.