1993

1993. szeptember 15., szerda I. évfolyam, 120. szám

***      Szeptember 12-én nemzetiségi népdal- és néptánctalálkozó színhelye volt a közigazgatásilag Szatmár megyéhez tartozó tövisháti Bogdánd.

A három évvel ezelőtt elindított rendezvénysorozat életképesnek mutatkozott, igazolódott, hogy szükség van rá, s idővel maradéktalanul betölti azt a szerepet, amelyre a Szatmár megyei település földrajzi helyzeténél fogva is lehetőséget kínál. A Kárpát-medence e régiója kisebbségi sorsban élő népeinek – elsődlegesen a magyarságnak – hagyományőrző népdal- és néptánccsoportjai tapasztalatcseréjét, az országhatárok ellenére is egységes, de mégis sokszínő kultúrája megismertetését segíti elő e rendezvény.

Az idei esztendő Kárpátalja felé nyitott. Az onnan érkezett nevetlenfalusi Aranykalász dal- és táncegyüttes új színt, eddig ismeretlen tájak kultúráját ismertette meg a találkozón részt vevőkkel. Mősorukban ugyanis magyar táncok és dalok mellett ukrán és szlovák számok is szerepeltek. De siker koronázta a fellépő nyolc mőkedvelő csoport szereplésének mindegyikét. Székelyudvarhelyről a Venyige együttes kapott fergeteges tapsot, a bükkaljai románság kultúráját szinte professzionális szinten a szatmári Cununiøa csoport képviselte, a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő szilágycsehi Rezeda pedig három generáció együtténeklésével örvendeztetett meg. Öröm volt színpadon látni a Szatmár megyei kökényesdieket, pusztadaróciakat és lázáriakat, hallgatni a citera és a köcsögduda hangjait, megismerkedni a zsibói Vigadó ügyes táncosaival. A vendéglátó Rozsmalint együttes tagjai helyett bogdándi VIII. osztályos tanulók köszöntötték a seregszemle résztvevőit, ropták ügyesen őseik táncait. Van tehát kik folytassák az örökséget.

A fellépő nyolc csoport tagjait s a több száz főnyi közönséget Sipos László kultúrigazgató után dr. Kötő József, az RMDSZ mővelődési és egyházügyi alelnöke, valamint Muzsnay Árpád, a megyei RMDSZ elnöke köszöntötte. A tánctalálkozó alkalmával került sor a nagykárolyi Delta fotós csoport három tagja: Vénig László, Murvai György és Murvai Ervin Szabolcs Tövisháti képek címő fényképkiállításának megnyitójára.

 

***      1993. szeptember 13-án és 14-én Románia Parlamentje két Házának együttes ülésén megvitatta a Román Hírszerző Szolgálat jelentését. Az RMDSZ parlamenti csoportjának részéről Borbély László és András Imre képviselők szólaltak fel, illetve Ion Coja agrárpárti szenátor RMDSZ-t és a magyar nyelvet rágalmazó megjegyzéseire – a replika jogán – Márton Árpád képviselő válaszolt, tiltakozván a hasonló parlamenti precedensek ellen.

Az RMDSZ-frakció írásbeli kérdéseire Virgil Mãgureanu a tőle megszokott módon válaszolt.