*** 1993. szeptember 1-e és 3-a között Budapesten tartották az Európai Demokrata Unió 16. pártelnöki értekezletét, ahol az RMDSZ-t állandó tagként fölvették ebbe a jelentős politikai erőket tömörítő európai pártszövetségbe.
Az értekezleten jelen volt Antall József magyar miniszterelnök, az EDU alelnöke, Helmut Kohl német kancellár, a EDU elnöke, Alois Mock osztrák külügyminiszter, az EDU elnöke, Jacques Chirac, az RPP elnöke, az EDU alelnöke, más pártelnökök, miniszterelnökök, miniszterek.
A fölvételi okmány aláírása után Markó Béla köszönő beszédében kitért a romániai magyarság helyzetére, a romániai társadalom általános problémáira, és többek között hangsúlyozta:
„(…) szervezetünk számára az Európai Demokrata Unió teljes jogú tagjaként a nemzetközi együttmőködés új távlatai nyíltak meg. Hatékonyan kapcsolódhatunk be ily módon az európai politika egyik legerősebb áramlásába és alkalmunk lesz részt venni abban az együttgondolkodásban, amely kontinensünk pozítiv hagyományaira támaszkodva, a múlt és jelen rossz tapasztalatait egybevetve, jelentősen befolyásolhatja Európa jövőjét.
(…) Európai mércéjû demokráciára és teljes körő kisebbségi jogokra törekszünk. Nem paradoxon az, hogy a sajátos érdekek megőrzése csak a kölcsönös tolerancia, a nyitottság, a szellemi és politikai határok átjárhatósága révén lehetséges. Meggyőződésünk, hogy az Európai Demokrata Unió pártjai, amelyek egy szilárd politikai-társadalmi és kulturális értékrend képviselői, céljainkat megértik és támogatni fogják”.
Az EDU pártelnöki értekezlete alkalmából Antall József miniszterelnök fogadta Markó Bélát. A találkozón az RMDSZ elnöke ismertette a romániai magyarság jelenlegi helyzetét, beszélt az RMDSZ politikai koncepciójáról, célkitőzéseiről.
A budapesti értekezleten Markó Béla megbeszélést folytatott Surján Lászlóval, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnökével, magyar népjóléti miniszterrel.
Ugyancsak az EDU rendezvényén véleménycserére került sor több európai politikussal.
*** 1993. szeptember 3-án Budapesten Markó Béla szövetségi elnök találkozott Dr. Luis Durnwalder dél-tirol tartományfőnökkel. A találkozón kölcsönös tájékoztatás hangzott el a dél-tirol autonómiáról, illetve a romániai magyarság elképzeléseiről.
A megbeszélésen részt vett Bodó Barna ügyvezető politikai alelnök és György Béla Zsolt ügyvezető gazdasági alelnök.
*** HATÁROZAT
Az RMDSZ külpolitikai tevékenységének hatékonyabb összehangolása, az eredményesebb konzultáció, a jobb tájékoztatás érdekében a Szövetségi Elnöki Hivatal mellett létrehozom a Külpolitikai Tanácsadó Testületet.
A Külpolitikai Tanácsadó Testületben való részvételre fölkérem a tiszteletbeli elnököt, az ügyvezető elnököt, az SZKT elnökét, az ügyvezető politikai alelnököt, a szenátusi és a képviselőházi frakció elnökét, a szenátusi és a képviselőházi frakció külügyi bizottsági tagjait, az ügyvezető elnök által esetenként kijelölt még egy ügyvezető alelnököt, az SZKT Állandó Bizottsága által esetenként kijelölt alelnököt vagy titkárt. A megbeszéléseken részt vesznek a szövetségi elnök politikai tanácsosai is.
A testület konzultatív jellegő és a szövetségi elnök felkérésére ül össze havonta legalább egyszer.
Marosvásárhely, 1993. szeptember 5.
Markó Béla
szövetségi elnök
*** Csiha Tamás, az SZKT elnöke 1993. szeptember 1-én délelőtt 11 órára a kolozsvári RMDSZ székházba összehívta az SZKT Állandó Bizottságát.