1993

1993. szeptember 7., kedd. I. évfolyam, 114. szám

***      1993. szeptember 5-én került sor Zilahon a Zilahi Kiss Károly Mővelődési Ház avatóünnepségére. A város magyar közösségének közmővelődését szolgáló létesítmény része annak az erdélyi láncolatnak, amelyet az Erdélyi Magyar Közmővelődési Egyesület és könyvtári szakosztálya, a Heltai Alapítvány telepít. Megnyitó beszédet mondott Szabó Vilmos, a Zilah városi EMKE elnöke. Az avatóünnepségen az EMKE Országos Elnökségének üdvözletét dr. Kötő József közvetítette, a Heltai Alapítvány nevében Pillich László szólt. Ebből az alkalomból színvonalas kulturális mősorra került sor Kiss János összeállításában. Ugyanakkor megnyílt a helyi képzőmővészek tárlata is az ezúttal felavatott kiállítóteremben.

 

***      1993. szeptember 3-án ülésezett a Kovászna Megyei Képviselők Tanácsa. A testület elfogadott egy javaslatot a soron következő SZKT ülés napirendi pontjainak kiegészítésére; tiltakozást fogalmazott meg a Kovászna megye ellen irányuló rágalomhadjárat ellen; ugyanakkor egy elvi megállapodás is született az MKT üléseinek levezetésével kapcsolatosan.

A testület az ülés folyamán érkezett információból értesült arról, hogy a megyei törvényszék érvénytelenítette hat önkormányzat népszavazás kiírását kimondó határozatát. Az MKT úgy döntött, hogy a törvényszék hivatalos indoklásának ismeretében foglal majd állást az ítélettel kapcsolatban.