*** Mircea Creøu RNEP-képviselő kérésére szeptember 9-én, csütörtökön délelőtt megvitatásra került az RMDSZ Memoranduma a Képviselőházban. Az RMDSZ-nek azt a kérését, hogy ne korlátozzák a felszólalók számát és a frakcióból mindenki szót kaphasson, elutasította a Ház, s így az RMDSZ részéről csak két képviselő kapott szót.
Takács Csaba ügyvezető elnök első felszólalóként ismertette szövetségünk álláspontját az Európa Tanácshoz eljuttatott Memorandummal kapcsolatban, majd Varga Attila frakcióalelnök kapott lehetőséget arra, hogy elsősorban a Memorandumban szereplő alkotmányjogi kifogásainkat kifejtse és vázolja a romániai magyar kisebbséget sújtó hátrányos helyzetet a gazdasági és társadalmi élet különböző területein.
Az RMDSZ-Memorandum képviselőházi vitájával kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk: precedens nélküli az, hogy egy párt politikai állásfoglalását más pártok a Parlamentben vitatják. Ugyanakkor a Memorandum fogadtatására jellemző, hogy a felszólalások egyöntető magyarellenessége a „Hargita-Kovászna-jelentés” vitájának egyszólamúságát idézte. Éppen ezért sajnálatos, hogy bár az RMDSZ-frakció minden tagja felkészült, csak két képviselőnknek nyílt lehetősége elmondania véleményét.
*** Illyés István és Karsai László zetelaki elítéltek szülei június folyamán levélben kérték az RMDSZ-törvényhozók közbenjárását büntetésüket töltő gyermekeik áthelyezése érdekében a dobrudzsai Poarta Albãról a lakhelyükhöz jóval közelebb eső nagyenyedi fegyházba, ahol saját egyházuk szerinti szertartásokon is részt vehetnek. Buchwald Péter Kolozs megyei szenátor átiratának eredményeképpen az áthelyezés még a nyár folyamán megtörtént.