1995

1995. augusztus 21., hétfő III. évfolyam, 600. szám

*** Mint már jeleztük, a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghívására a határokon túli magyar kisebbség érdekvédelmi szervezeteinek vezetôi augusztus 19-én és 20-án részt részt vettek a magyarországi Szent István-napi ünnepségeken. Az RMDSZ képviseletében Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezetô elnök vett részt az ünnepi rendezvénysorozaton, és jelen voltak az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetôi is: Tôkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Erdô János unitárius püspök és Mózes Árpád evangélikus püspök.

Augusztus 19-én a határon túli magyar szervezetek vezetôit fogadta dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke. A vendégek dr. Lábody Lászlónak, a HTMH elnökének és a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghívására részt vettek egy dunai sétahajózáson, amelyre meghívták a magyarországi sajtó képviselôit is. Este az erdélyi magyarság képviselôi a határokon túli magyar szervezetek képviselôivel együtt részt vettek a Göncz Árpád köztársasági elnök által adott ünnepi fogadáson.

Augusztus 20-án a határon túli magyarok képviselôi részt vettek a Budai Várban a Szent István-szobornál tartott nagyszabású ünnepségen, majd délben Kuncze Gábor belügyminiszter adott ebédet a tiszteletükre. Ezen a találkozón jelen voltak a magyarországi kisebbségek képviselôi is.