1995

1995. december 22., péntek III. évfolyam, 688. szám

*** December 21-én Niculescu Antal, a SZEH politikai tanácsosa a szövetség bukaresti székházában találkozott Robert E. Whiteheaddel, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének politikai tanácsosával. Az amerikai diplomata kérésére létrejött találkozón elsősorban a romániai magyarságot érintő kérdésekről esett szó, többek között a Helyhatósági és a Tanügyi törvényekről, illetve az Európa Tanács raportőreinek romániai látogatásával kapcsolatos kérdésekről. Robert E. Whitehead kifejezésre juttatta igényét, hogy gyakrabban találkozhasson az RMDSZ tisztségviselőivel.

*** Az RMDSZ gyergyószentmiklósi választmánya a választópolgárok észrevételei alapján, a városi szervezet elnökségének javaslatára 1995. december 19-én úgy döntött, hogy újból megnyitja a tanácsosjelöltek javaslat-listáját, és annak lezárási határidejét az új, módosított választási törvény előírásaihoz igazítja.

A választmány magáévá tette a Magyarok Világszövetsége Elnökségének felhívását, és javasolja, hogy 1996. január 1-jén, helyi idő szerint este 8 órakor a város minden velünk érző lakója gyújtson gyertyát lakása ablakában a felhívással való egyetértése jeléül, kimutatva csatlakozását a szlovákiai nyelvtörvénynek és a román Tanügyi törvénynek a magyar nyelv elsorvasztását célzó szándékai elleni tiltakozáshoz.

*** A Székelyudvarhely Városi RMDSZ-szervezet Választmánya és a Helyi Tanács RMDSZ-frakciója 1995. december 20-i bővített ülésén áttekintette a Tulipán Kft. gazdasági helyzetét és a székhellyel kapcsolatos kérdéseket. Beszámolók hangzottak el az 1996-os választási kampány előkészületeiről.

Külön napirendi pont keretében az RMDSZ Székelyudvarhelyi Szervezetének Választmánya állásfoglalást fogadott el Katona Ádám EMK-szóvivőnek a kolozsvári Szabadságban megjelentetett cikkével kapcsolatban.

A Szabadság november 9-i számában közzétett írásban foglaltakra vonatkozóan a választmány a következőket nyilatkozza:

Katona Ádám nem tagja az RMDSZ Székelyudvarhelyi Szervezetének. Okfejtései az etnikai kizárólagosság talaján fogalmazódtak, nézeteivel nem értünk egyet!

*** A Levéltárakról szóló törvénytervezet cikkelyenkénti vitája során december 21-én, csütörtökön Márton Árpád képviselő több módosító javaslatot is tett a törvény szövegének egyszerőbbé és világosabbá tétele érdekében, valamint azért, hogy az állampolgári önkéntesség elve elsőbbséget élvezzen a mindenbe beavatkozó rendőrállami mentalitással szemben. Javasolta például, hogy az egyházakkal bővítsék azoknak az intézményeknek a körét, amelyeket a törvény kivon a jogi személyekre vonatkozó kötelezettség alól, hogy levéltári anyagaikat bizonyos határidő után átutalják az Állami Levéltárba (a tervezet vonatkozó cikkelye ugyanis a Román Akadémia, a Honvédelmi Minisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat stb. levéltárait kivételezi). Hangsúlyozta, hogy ezzel történelmi jóvátétel valósulna meg, visszaállnának azok az állapotok, amelyeket egy ateista diktatúra önkényuralma szüntetett meg, elkobozva az egyházi levéltárak értékeit.

*** Az RMDSZ Tájékoztató következő száma 1996. január 3-án, szerdán jelenik meg.

Minden kedves olvasónknak, a területi szervezetek munkatársainak, az írott és elektronikus sajtó szerkesztőségeinek, a kül- és belföldi hírügynökségek munnkatársainak KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDőT KÍVÁNUNK!