*** KÖZLEMÉNY
1. Az Operatív Tanács megállapítja, hogy az utóbbi időben fokozódtak a szövetség és annak tisztségviselôi elleni külső támadások, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy az RMDSZ-t megosszák, vezetôivel szemben bizalmatlanságot keltsenek, a közvéleményt megzavarják, a szövetséget az általa képviselt erdélyi magyar közösségtől eltávolítsák, autonómia-politikájának érvényesítését megakadályozzák.
Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy országos testületeink, területi és helyi szervezeteink a legnagyobb politikai és morális felelősségtudattal cselekedjenek a szövetség egységes programjának töretlen megvalósításáért.
2. Az Operatív Tanács az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elleni, a román sajtóban megjelent közleményeket diverziós szándékúnak tekinti, és úgy ítéli meg, hogy Tőkés László az ezzel kapcsolatosan felmerült kérdéseket írásban már megválaszolta.
Az Operatív Tanács fontosnak tartja, hogy az RMDSZ minden legitim tisztségviselője maga mögött tudhassa az egész szervezet bizalmát.
Éppen ezért a lehető legszigorúbb morális-etikai tartást kell megkövetelnünk minden tisztségviselőnktől.
3. Az Operatív Tanács véleménye szerint az 1989 előtti időszak felülvizsgálatának hiánya, a szekuritáté szerepének teljes tisztázatlansága annak a hatalomnak az érdeke, amely egyrészt saját múltját kívánja ezzel eltakarni, másrészt ezt a helyzetet, ismételten diverziós célokra, az 1989-es események hiteles személyiségeinek lejáratására tudja felhasználni.
Éppen ezért elengedhetetlennek tartjuk a múlt feltárását és elemzését, és az ebből származó elvi és gyakorlati konklúziók levonását az RMDSZ-en belül. Ugyanakkor határozottan követeljük a szekuritáté szerepének országos felülvizsgálatát, a vezető szerepet betöltő személyiségek múltja átvilágításának lehetőségét.
4. Az Operatív Tanács fölhívja a figyelmet a szövetség vezetői és testületei közti kölcsönös tájékoztatás és konzultáció jelentőségére. Ennek hiánya nemcsak félreértéseket, hanem visszafordíthatatlan károkat is okozhat az RMDSZ-nek.
5. Az Operatív Tanács a képviselőházi frakcióban terjesztett, diverzióra alkalmas röpirat ügyét az Országos Etikai Bizottság elé utalja.
Ugyancsak az Országos Etikai Bizottság elé utal az utólagos fejleményekkel és sajtónyilvánossággal kapcsolatos egyes vétségeket.
Az Operatív Tanács kéri a csíki Területi Szervezet minden Nagy Benedekkel kapcsolatos döntésének fölfüggesztését mindaddig, amíg az Országos Etikai Bizottság a kérdést ki nem vizsgálja és meg nem teszi a megfelelő előterjesztést.
6. Az Operatív Tanács az erről a kérdésről folytatott nyilvános, RMDSZ-en belüli polémiát károsnak tartja, szervezeteink és platformjaink ezzel kapcsolatos tisztázó vitáit belső ügynek tekinti.
7. Az Operatív Tanács hangsúlyozza, hogy az RMDSZ vezetősége a lehető leghatározottabban és teljes egységben lép fel az elkövetkezőkben minden az RMDSZ-ben tapasztalható erkölcsi vétség ellen.
8. Az Operatív Tanács fölhívja az RMDSZ szervezeteinek, egész tagságának figyelmét, hogy a következő hónapokban olyan bel- és külpolitikai kihívásokra kell válaszolnunk, amelyek hatékony cselekvést és egyetértést követelnek tőlünk.
9. Az Operatív Tanács áttekintette az RMDSZ időszerű külpolitikai teendőit.
Marosvásárhely, 1995. január 5.
Az Operatív Tanács tagjai:
Bodó Barna, Csávossy György, Dézsi Zoltán, Markó Béla, Takács Csaba, Tokay György, Tőkés László, Verestóy Attila