*** Kedden, június 6-án, Ion Iliescu államfő fogadta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. A mintegy kétórás találkozón szóba kerültek az RMDSZ kolozsvári kongresszusán elfogadott határozatok, az ezzel kapcsolatos koncepciós kérdések, az RMDSZ-t ért támadások, és sor került a romániai magyarság időszerű, a helyi közigazgatásban, a törvényhozásban vagy más területeken jelentkező problémáinak rövid elemzésére is. Felvetődött az is, hogy rendszeresebb kapcsolattartásra van szükség az RMDSZ és az Elnöki Hivatal között. A találkozón jelen volt Traian Chebeleu elnöki szóvivő.
*** Hétfőn, június 5-én, Brassó vendége volt dr. Tabajdi Csaba államtitkár, akit az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége nevében Bodó Barna és Somai József ügyvezető alelnökök kísértek.
A megye prefektusával, Alexandru Popa úrral közel másfél órás megbeszélésen tekintették át a román-magyar kapcsolatok jelenlegi állapotát. A nagypolitikai kérdések után sor került a brassói magyarság kérdéseinek taglalására, különös tekintettel a magyar nyelvő középiskolai oktatásra.
A Prefektúra és a helyi RMDSZ előzetes tárgyalásai során megállapodás született a jövő tanév beiskolázási mutatóiról és arról, hogy a megyei tanfelügyelőség tanulmányozza az Áprily Lajos Líceum keretében kollégium létrehozásának a lehetőségét. Az államtitkár úr ígéretet tett arra, hogy kedvező elbírálás esetén az avató ünnepségen részt vesz Göncz Árpád is, a Magyar Köztársaság elnöke.
Tabajdi Csaba államtitkár és kísérete ezután találkozott Adrian Moruzi brassói polgármesterrel, akivel véleménycserét folytattak a helyhatóságok és a kisebbségek viszonyáról az Európa Charta szellemében, majd Adrian Moruzi polgármester beszámolt a Helyi hatalmak európai kongresszusának Romániára vonatkozó döntéseiről.
Este Tabajdi Csaba államtitkár és kísérete munkavacsorán találkozott a brassói magyarság civil szervezeteinek képviselőivel és politikusaival, a magyar egyházak helyi vezetőivel, akik sajátos szórványgondokról tájékoztatták a vendégeket.
Dr. Tabajdi Csaba államtitkár erdélyi körútja kedden, június 6-án Kovászna megyében folytatódott, ahol délelőtt az illyefalvi Ifjúsági Központban tett látogatást, majd Sepsiszentgyörgyön a helyi RMDSZ- és önkormányzati vezetőkkel került sor találkozóra. Kovásznán a magyarországi vendégek helyi tanügyi szakemberekkel folytattak megbeszélést.
Június 7-én, szerdán, Tabajdi Csaba és kísérete Csíkszeredában a Megyei Tanács épületében találkozott a megye önkormányzati vezetőivel, a csíkszéki területi RMDSZ vezetőivel. A megbeszélésen jelen voltak: Sántha Pál Vilmos, a Megyei Tanács elnöke, Kolumbán Gábor alelnök, Borbély Ernő, a területi RMDSZ-szervezet elnöke, Buzás László gazdasági és Papp Előd politikai alelnök, valamint Mátéffy Győző, az RMGE csíkszeredai szervezetének az elnöke. A déli órákban a magyarországi vendégek Székelyudvarhelyen a széki RMDSZ vezetőivel és önkormányzati tisztségviselőkkel találkoztak.
Tabajdi Csaba államtitkár erdélyi körútja délután Marosvásárhelyen folytatódott.