1996

1996. október 15., kedd IV. évfolyam, 887. szám

***                                                      FELHÍVÁS

az RMDSZ Hargita megyei szervezeteihez és választóihoz

 

A november 3-i választások sorsdöntő változásokat hozhatnak az ország politikai életében, és ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jó eredményt ér el a választásokon, az eddiginél nagyobb esélyünk van arra, hogy beleszóljunk az egész romániai társadalom helyzetének alakulásába, és lehetőség nyílhat saját sorsunk, a romániai magyarság sorsának kedvező alakítására is. A következő négy esztendő rendkívül fontos lehet mindannyiunknak, és hogy ez valóban így lesz-e, most, november 3-án dől el. Hargita megye a legnagyobb magyar lakosságú megyéje az országnak, eddig is innen kapta a legtöbb szavazatot az RMDSZ, és erre természetesen ezután is számítunk.

Az RMDSZ által szervezett előválasztások lehetőséget adtak mindenkinek, hogy közvetlenül nyilvánítson véleményt szövetségünk jelöltlistáiról, és ily módon első alkalommal a legteljesebb nyilvánosság bevonásával történt a jelölés. Véleményünk szerint az ebben a megyében lezajlott előválasztások a szervezeti demokrácia új, hasznos módszerét jelentik. Ugyanakkor az RMDSZ országos vezetősége az esetleges óvásoknak is helyet biztosított, az Operatív Tanács figyelemmel kísérte az SZKT által megállapított kritériumok érvényesítését, megvizsgálta a jelöltkiválasztás szabályosságát, és a jelöltlistákat jóváhagyta.

A Hargita megyei lakosság a tulipán jele mellett olyan emberekre adhatja szavaztát, akiknek kiválasztásába maga is beleszólhatott. Éppen ezért elítélünk minden kísérletet a listán szereplő jelöltek megkérdőjelezésére, beleértve a csíkszéki területi szervezet elnökének ezzel kapcsolatos magatartását, amely ellentétes az Operatív Tanács döntésével.

Felkérjük a csíkszéki területi választmány elnökét, hogy 1996. október 21-re, hétfőn délutánra hívja össze a választmányt ennek a kérdésnek a megtárgyalására.

A szövetségi elnök 1996. október 15-től megbízza Hajdú Gábor szenátort, hogy a választmányi ülésig Csíkszék területén járjon el a nevében valahányszor a kampánnyal kapcsolatos, szervezeten belüli politikai egyeztetésre van szükség. Ugyanakkor egyértelmően el kell mondanunk választóinknak, hogy Borbély Imre képviselő úr, aki nem fogadta el a Szövetségi Képviselők Tanácsa által meghatározott feltételeket, majd ennek nyomán az Operatív Tanács döntését, és független képviselőjelöltként indul a parlamenti választásokon, ezáltal kizárta magát a szövetség tisztségviselői közül, és szembefordult a romániai magyarság ezidáig egyetlen, egységes érdekképviseletével. Míg a helyhatósági választásokon a nem megfelelő szervezeti döntések is vezethettek független jelöltséghez, ebben az esetben ez nem áll fenn. Országos választásokon egy ilyen független jelöltség lehetőséget ad az RMDSZ-mandátumok csökkenésére, fokozza más pártok jelöltjeinek esélyeit, és ezáltal szolgálatot tesz az egységes érdekképviseletünk megosztására törekvő hatalmi politikának. Ezt több éve politizáló kollégánknak is tudnia kellett volna. Úgy ítéljük meg, hogy ezzel a döntésével Borbély Imre személyes érdekeit  a szövetség érdekei fölé helyezte.

Bízunk a Hargita megyei választók összefogásában, egységes akaratában és a választásokon való nagy arányú részvételében. Meggyőződésünk, hogy a Hargita megyei RMDSZ-jelöltek teljes mértékben megérdemlik a választók bizalmát és szavazatát.

Nekünk minden egyes szavazatra szükségünk van ahhoz, hogy valóban szavunk legyen, valóban beleszólhassunk saját sorsunk alakulásába.  Ma is töretlenül érvényes a jelszó, vagy talán méginkább érvényes, mint valaha: egységben az erő, egységben a jövő!

 

  1. október 14.

 

Markó Béla                                        Takács Csaba

                                    szövetségi elnök                                              kampányigazgató

 

***      1996. október 10–11-én Tőkés László püspök meghívottként részt vett a német reformátusságot tömörítő és a Reformátusok Világszövetségében fontos szerepet betöltő németországi Református Szövetség bonni közgyőlésén. Ezalkalomból elhangzott üdvözlő beszédében a püspök úr köszönetet mondott a szövetség által egyházkerületének nyújtott anyagi segítségért, valamint a kisebbségi problémáink vonatkozásában tanúsított erkölcsi-politikai támogatásért.

 

***      Szombaton, október 12-én, Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, részt vett és beszédet tartott a FIDESZ Magyar Polgári Párt elnökeinek III. Országos Értekezletén. Köszönetet mondott a FIDESZ-nek és mindazoknak a magyarországi pártoknak és szervezeteknek, amelyek támogatták az RMDSZ-t a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatos jobbító törekvéseiben, a romániai magyarság érdekeinek fokozott érvényesítésében. Külön is megköszönte a FIDESZ meghatározó szerepét a júliusi magyar-magyar csúcsértekezlet létrehozásában. Az ott elfogadott közös nyilatkozat szellemében kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek a magyarországi politikai élettel fenntartott kapcsolatai elsősorban nem pártpolitikai, hanem össznemzeti természetőek.

A szóban forgó Értekezlet díszvendége, Frits Bolkenstein, a hollandiai konzervatív-liberális VVD párt és egyben a Liberális Internacionálé elnöke, beszédében kihangsúlyozta a „történelmi kisebbségek” ügyének fontosságát, rámutatott arra, hogy az európai integráció semmiképpen sem jelentheti az egyes nemzetek kulturális identitásának feladását.

Utóbb Frits Bolkenstein találkozót kezdeményezett Tőkés László püspök úrral, amelyen részt vett Hans Baalen, a VVD nemzetközi titkára, Geert Wilders, a VVD parlamenti frakciójának munkatársa, továbbá Németh Zsolt, a FIDESZ alelnöke, valamint Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület budapesti képviselője. Tőkés László ezalkalommal tájékoztatást nyújtott a választások előtti romániai helyzetről és a kisebbségi viszonyokról, különös tekintettel a magyar-román alapszerződésre, valamint a romániai magyarság autonómia-politikájára. Az 1989 decemberi temesvári eseményeiről és az azt követő romániai fordulat körülményeiről szólva hangsúlyozta, hogy hét év múltán sem került sor az elkövetett tömeggyilkosságok tetteseinek azonosítására és felelősségre vonására.

 

***      Hétfőn, október 14-én, Gyulafehárváron találkozóra került sor dr. Jakubinyi György római katolikus érsek és Frunda György szenátor között.

Az RMDSZ államelnök-jelöltje biztosította az érsek urat affelől, hogy szövetségünk a továbbiakban is síkra száll a jogtalanul elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Elmondotta, hogy az Európa Tanács november 6-án egy olyan jelentést fog megvitatni, mely részletesen elemzi ezt a problémát. A találkozó befejeztével a gyulafehérvári római katolikus érsek a választási kampánnyal kapcsolatban sok sikert kívánt szenátorunknak.

 

                                                            Választási hírek:

 

***      Frunda György, az RMDSZ államelnök-jelöltje, október 14-én Krassó-Szörény megyébe látogatott el. Először Nándorhegyen (Oőelul Roőu) találkozott a szórványban élő helyi magyarsággal és a román lakossággal. A közvetlen párbeszéd során a helybeliek főként szociális és gazdasági jellegő kérdésekkel fordultak az államelnök-jelölthöz.

Következett Resicabánya, ahol Frunda György a református templom épületében találkozott a helybeli magyarsággal, majd lakossági fórumon vett részt és sajtóértekezletet is rögtönzött a média képviselői számára.

Útjának további állomásán, Boksénybányán, a polgármester fogadta szenátorunkat. Ezt követően, a politikai pártok és az önkormányzatok képviselői és a helybéli lakosság részvételével találkozóra került sor.

Az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki Borbély László képviselő, a kampánystáb tagja, továbbá bukaresti újságírókból álló nagyszámú csapat kíséretében jelent meg, a szórványmagyarság kérdések középpontjába került problémájával kapcsolatban ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ – a helybeliek konkrét elképzeléseit is felölelő – célprogramokat fog kidolgozni a szórványmagyarság megmentése érdekében.

Október 15-én Frunda György elnökjelölt szenátor, Székely Ervin képviselő társaságában, Besztercén találkozott választóival. Október 16-án Râmnicu Vâlceaba készül, 17-én pedig visszatér Maros megyébe: Dicsőszentmártonban 17 órára, Szovátán 19.30-ra hírdették meg az újabb kampány-találkozókat.

 

***      Marosvásárhelyen, október 16-án, szerdán, 17 órától a Horea út 6. szám alatti Bernády Házban, a Maros megyei kampánystáb tagjai: dr. Kelemen Attila, Kerekes Károly és dr. Elek Barna képviselőjelölt részvételével, kampánytalálkozót tartanak az RMDSZ 1-es, 2-es és 4-es számú városi körzeti szervezetei. A találkozóra várják az ezekhez a körzetekhez tartozó RMDSZ-tagokat és minden érdeklődőt.