*** Kedden, október 15-én, Magyari Lajos költő, az RMDSZ nemrég leköszönt szenátora, versének elhangzásával, 600 főnyi közönség előtt, a jelenlegi ellenzéki pártok megbízottainak a jelenlétében, vette kezdetét a George Coőbuc nevét viselő besztercei kultúrházban megrendezett választási fórum. Mind államelnök jelöltünk, mind pedig a besztercei RMDSZ-vezetők felváltva beszéltek magyarul és románul. „Célul tőztem ki magam elé az erdélyi tolerancia újjáélesztését, s politikai hitvallásom szerint Romániának büszkélkednie kellene azzal, hogy 18 nemzeti kisebbségnek ad otthont” – mondotta Frunda György. Hangoztatta továbbá, hogy választási programja az országot sújtó gazdasági-szociális válság és az emberjogi problémák orvoslását célozza. Emil Cioranra hivatkozva mondotta, hogy valójában „nincsenek szegény és gazdag országok, csupán rossz vagy jó kormányzatok vannak”. Elfogadhatatlannak minősítette azt a tényt, hogy csaknem hét évvel a nevezetes decemberi események után az ország lakosságának 70 százaléka rosszabbul él, mint annak idején 1989-ben. Az RMDSZ államelnök jelöltje javasolta, a mezőgazdasági nyugdíj megduplázását és az államot a mezőgazdasági termékek piaci áron történő felvásárlására kötelező törvény megalkotását. A fórum végtértekor Frunda György szenátor autogrammokat adott és kabalababákat osztogatott.
SAJTÓNYILATKOZAT
Frunda György szenátor, az RMDSZ államelnök jelöltje, választási körúton járt Besztercén. A Beszterce-Naszód Megyei Tanács székhelyén konkrét problémákat érintő párbeszédet folyatott az intézmény Demokrata párti elnökével, Marinescu Gheorghéval, annak alelnökeivel és titkárával. Két kérdés került előtérbe: a Beszterce-Naszód megyének juttatott ellátmány elégtelensége és az a tény, hogy még az is megkésve érkezik rendeltetési helyére. Frunda György szenátor kifejtette, hogy a választási programjába belefoglalt területi autonómia igény összhangban van Románia Alkotmányának és a román kormány által aláírt, illetve a román parlament által ratifikált nemzetközi dokumentumok előírásaival.
Ezt követően az RMDSZ államelnök jelöltje látogatást tett a MATCON S.A. vállalatnál. A továbbiakban pedig találkozott Beszterce municípiumnak a Román Demokrata Konvenció jelöltjeként megválasztott polgármesterével, Pavel Popescu úrral. Frunda György szenátor pozitívan értékelte azt a tényt, hogy párbeszédre szólító meghívást kapott a helyhatóságok képviselőitől minden olyan általa meglátogatott megyében, ahol az ellenzékhez tartozó pártok jutottak hatalomra. Ezek a meghívások az RMDSZ és az érintett politikai alakulatok közötti, az egész társadalom érdekeit szolgáló jövőbeni hasznos együttmőködés lehetőségét vetítették előre.
Kampányhírek:
*** A Pro-Democraőia karaván október 12-én Zilahon, a Polgármesteri Hivatal győléstermében rendezett találkozót a helybeli szenátor- és képviselőjelöltek illetve a választók között. Az RMDSZ részéről a rendezvényen Seres Dénes szenátor vett részt. Meghívót kapott a megyében létező valamennyi párt, a RNEP és a TDRP azonban nem képviseltette magát. A több mint két órán át tartó párbeszéd során a zömében 30 éven aluliakból álló közönség kérdéseket tett fel a jelölteknek. Egybehangzó vélemény szerint a választási kampányban túl nagy hangsúlyt fektetnek az elnökválasztásra és elsikkad a parlamenti választások jelentősége.
Október 14-én ugyancsak Zilahon szervezett kerekasztal-beszélgetést a megye képviselő- és szenátorjelöltjeivel a Cartel Alfa Szakszervezet és a Gazeta de duminicő hetilap. Az RMDSZ részéről Vida Gyula képviselő és László László szenátor jelölt válaszolt a feltett kérdésekre. A jelenlévők elismeréssel szóltak az RMDSZ eddig végzett érdekképviseleti munkájáról.
*** A Temes megyei Herkulesfürdőn, a Dacia szállodában csütörtökön, október 17-én 15.30 órakor, az Országos Szakszervezeti Szövetség szervezésében országos szakszervezeti fórumra kerül sor, melynek témája a romániai fémkohászat restrukturálása és annak megvalósítási stratégiai. Az RMDSZ részéről a találkozón dr. Bárányi Ferenc képviselő, a Temes megyei szervezet képviseletében vesz részt.
Ugyanezen a napon este 7 órakor Varjason, a Polgármesteri Hivatalban találkoznak választóikkal az RMDSZ Temes megyei képviselőjelöltjei.
*** Gyergyószéken a következő helységekben kerül sor választási találkozókra: október 17-én Gyergyóditróban, 18-án Gyergyóalfaluban, 19-én Gyergyóújfaluban, 20-án Gyergyócsomafalván.
*** Nagyváradon október 19-én l8 órától a Rogériusz körzetben kerül sor kampánygyőlésre az RMDSZ Bihar megyei képviselő- és szenátorjelöltjei részvételével. A megyében: Paptamásin október 18-án 16 órakor, Szalárdon 19 órakor lesz hasonló rendezvény.
*** Kovászna megyei hírek. Puskás Bálint szenátor jelölt és Tamás Sándor képviselőjelölt Felsőháromszéket látogatta végig. Útjuk során találkoztak Ozsdola, Nyujtód, Lemhény, Csomortán és Bélafalva RMDSZ-vezetőivel, a katolikus egyház képviselőivel, tanárokkal. A jelölteket Bodó Imre katolikus főesperes és Fekete Miklós széki elnök kísérte el.
Tamás Sándor képviselőjelölt ugyanezen a napon Kovásznán találkozott a helybeli vállalkozók egy csoportjával. Október 17-én pedig a berecki ruhagyár vezetőségét keresi fel.
Háromszék RMDSZ szenátor- és képviselőjelöltjeinek a további kampánytalálkozóira október 16-án este 20 órakor Rétyen, 17-én 18 órakor Maksán, ugyaneznap este 20 órakor Égerpatakon kerül sor.
Október 17-én, csütörtökön 10 órai kezdettel szervezetünk háromszéki székházában a szakszervezeti elnökök találkoznak a helybeli szenátor- és képviselőjelöltekkel.