Választási hírek:
*** 1996. október 20-án, a székelyudvarhelyi millecentenáriumi rendezvények keretében Markó Béla szövetségi elnök részt vett és beszédet mondott a város bejáratánál felállított székelykapu felavatásának ünnepségén.
Ugyanaznap délután Markó Béla részt vett és beszédet mondott Szovátán az első és második világháborús hősi halottak emlékmővének felavatásánál.
Ugyancsak vasárnap, október 20-án este Székelyudvarhelyen választási fórum keretében találkoztak az RMDSZ Hargita megyei jelöltjei a választókkal. A találkozón jelen volt Markó Béla szövetségi elnök is.
*** Mint már jeleztük, Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje október 18-án és 19-én Szatmár megyében folytatta kampánykörútját. Az elnökjelölt és kampánystábja, pénteken, október 18-án Nagysomkúton koszorút heyezett el Szilágyi Domokos szülőházánál. Szamoskrassón 35–40, Lázáriban 60–70, Sárközön 60–70, Avasújvárosban 220–250, Halmiban 60–70 fős részvétellel tartottak kampánygyőlést. A délután folyamán államelnökjelöltünk Reizer Pál római katolikus püspökkel, majd Szatmár megyei ellenzéki képviselőkkel találkozott. A megbeszélésen a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt részéről Anamaria Biriő tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt részéről Liviu Dragoő volt jelen. Este a szatmárnémeti Északi Színház termében tartottak 600 főnyi közönséggel fergeteges sikerő nagygyőlést, amelyen Frunda György bemutatta választási programját és válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Ezt követően az RMDSZ államfőjelöltje sajtóértekezletet tartott.
Október 19-én, szombaton, további hat Szatmár megyei helységben tartottak kampánygyőlést az RMDSZ államelnökjelöltje részvételével. Magyargéresen 50–60, Ákoson 30–40, Érszakácsiban 40–50, Tasnádon 200–220, Gencsen 30–35, Nagykárolyban mintegy 160 volt a jelenlevők száma.
*** Vasárnap, október 20-án, Bihar megyében folytatta kampánykörútját az RMDSZ államelnökjelöltje. Délelőtt 10.30 órakor Frunda György szenátort, feleségét és kampánystábjának több tagját – Borbély László, Tokay György, Székely Ervin képviselőket – Nagyszalontán fogadta Tódor Adalbert polgármester, Hegyesi Imre alpolgármester, Varga Gábor megyei elnök és Pintér István, megyei kampányvezető. Miután közösen részt vettek a helyi református istentiszteleten, a polgármesteri hivatal nagytermében polgári fórumra került sor, ahol az RMDSZ államelnökjelöltje ismertette programját, majd kérdésekre válaszolt.
Délután 14.30 órakor Frunda György államelnökjelöltet és kíséretét Margitta város határában a helyi RMDSZ vezetői és önkormányzati tisztségviselők fogadták. A micskei tánccsoport hangulatos előadása közepette a rájuk váró hintókba szálltak, és a szép számú üdvözlő közönség sorai közt rövid áhítatra a templomba vonultak. Onnan a polgármesteri hivatalba mentek, ahol a helyi polgármester és tanácsosok fogadták. Kölcsönös köszöntés és rövid, a várost érintő eszmecsere után a több mint ezer érdeklődő által zsúfolásig megtöltött kultúrházba vonultak át. Itt Frunda György és a többi vendég, akikhez Rákóczi Lajos képviselő is csatlakozott, meleg hangú beszélgetésben ismertette az RMDSZ választási programját, illetve válaszolt a kérdésekre.
Este hét órától a nagyváradi Szigligeti Színházban találkozott Frunda György és kampánystábja, valamint az RMDSZ megyei jelöltjeinek csoportja Nagyvárad választópolgáraival. A zsúfolásig telt színházteremben Mihai Sturza konvenciós polgármester köszöntötte a vendégeket. Ezután mősoros est keretében Frunda György ismertette programját és válaszolt a választópolgárok és a média képviselői részéről hozzá intézett kérdésekre.
*** 1996. október 19-én, a Pro Juventute Alapítvány által szervezett kolozsvári szüreti bálon, melynek fővédnöke és díszvendége az RMDSZ államelnökjelöltje, Frunda György volt, kb. 3.500 kolozsvári választó előtt mutatkoztak be a szövetség Kolozs megyei szenátor- és képviselőjelöltjei. A hallgatóság hosszasan ünnepelte Frunda Györgyöt, aki programja ismertetése előtt megígérte, hogy megválasztása esetén közbenjár a Bolyai Egyetem újraindításáért.
*** 1996. október 17-én és 18-án Székely István és Boros János, az ÜE Önkormányzatokért és Területi Szervezetekért Felelős Főosztályának főelőadói Szilágy, Bihar, Szatmár és Máramaros megyében találkoztak a megyei szervezetek vezetőségével, a kampánystábok tagjaival és önkormányzati tisztségviselőkkel. A megyeszékhelyeken tett látogatásokon kívül, felkeresték a Szilágy megyei Ipp polgármesterét, a Bihar megyei Székelyhídon és Érmihályfalván találkoztak a helyi polgármesterrel, RMDSZ-vezetőkkel és -tanácsosokkal. A találkozók alkalmával tájékoztatók hangzottak el az illető megyékben és településeken zajló választási kampánytevékenységről, a magyar lakosság, és ezen belül főleg az eddigi választásoktól távolmaradók, mozgósítási problémáiról és nehézségeiről. A két főelőadó konkrét javaslatokkal segítette a helyi kampánystábokat, és részletesen ismertette az RMDSZ szavazókörzeti urnabiztosaira háruló feladatokat. A tanácskozások alkalmával szó esett a választott önkormányzati tisztségviselőknek a parlamenti választási kampányban való hatékony résztvételéről és különböző önkormányzati problémákról is.
Az ÜE két főelőadója Szatmárnémetiben részt vett a Mőemlékvédelem és Önkormányzat címő konferencia megnyitóján, valamint Zilahon, a helyi RMDSZ szervezte szüreti bálon.
*** Az elmúlt hét végén több Kolozs megyei helységben került sor választási kampánygyőlésekre.
Október 18-án, pénteken, a kolozsvári Dónáth negyedi RMDSZ közgyőlésén bemutatkozott Kónya-Hamar Sándor, Bucur Ildikó, Mátis Jenő, dr. Újvári Ferenc és Farkas Zoltán.
Október 20-án, vasárnap, Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei képviselőjelölt a kövestelepi és a Bulgária telepi református imaházban találkozott istentisztelet után a hívekkel. Mindkét helyen hosszas beszélgetés alakult ki a választók és a képviselő között, melynek során Kónya-Hamar Sándor nemcsak az RMDSZ céljait, hanem a szavazás technikáját is ismertette.
Mátis Jenő és Boros János Kolozs megyei képviselőjelöltek vasárnap, október 20-án választási kortesúton jártak Szászfenesen és a közigazgatásilag hozzá tartozó Magyarlónán. A szászfenesi római katolikus, illetve a magyarlónai református templomban nagyszámú közönség előtt ismertették a választásokon való részvétel rendkívüli fontosságát, valamint a szavazási procedúrát. A magyarlónai templomban a jelenlévők a holland testvérgyülekezet mővészi kórusmőveiben is gyönyörködhettek.
A dési RMDSZ szervezésében Buchwald Péter szenátorjelölt és Papp Judit képviselőjelölt Szásznyíresen, dr. Újvári Ferenc képviselőjelölt Déscichegyen ismertette az RMDSZ célkitőzéseit, és válaszolt a helybéliek kérdéseire. Eckstein-Kovács Péter szenátorjelölt és Farkas Zoltán képviselőjelölt Bálványosváralján találkozott a választókkal. Mindhárom találkozón jelen voltak a dési RMDSZ vezetőségének tagjai is.
Október 20-án délután 17 órakor kezdődött el a lakossági fórum a dési polgármesteri hivatal dísztermében. A Kolozs megyei jelölteket Kalapáti Jolán dési elnök mutatta be a megközelítőleg 200 fős hallgatóságnak. Bitay Levente jelenlegi képviselő aktuálpolitikai kérdésekről szólt, kiemelve, hogy a kormány megtagadta az RMDSZ-nek törvény szerint járó kampánytámogatás kiutalását. Ezek után Rollinger Ágnes és Bucur Ildikó képviselőjelölt, valamint Eckstein-Kovács Péter szenátorjelölt válaszolt a közönség számos kérdésére.
*** Koncerteket, szüreti bált, győléseket szerveztek a választási kampány jegyében a múlt hét végére Hunyad megyében. Október 18-án, pénteken, Vajdahunyadon a katolikus, illetve október 19-én, szombaton, Déván a református templomban Barabás Kásler Magda és Magyari Zita orgonaária-estjére került sor, a Hunyadi János Humanitárius Társaság szervezésében, mindkét helyen Segesvári Miklós képviselőjelölt mondott kampánybeszédet. Október 19-én este, az Ifjúsági szüreti bál számára Vajdahunyadon a református egyház biztosított termet, a rendezvény szervezői a református egyház ifjúsági csoportja és a helyi RMDSZ voltak. A megyei jelöltek közül Demeter Lehel szenátor-, illetve Segesvári Miklós, Hauer Erich és Winkler Gyula képviselőjelöltek voltak jelen a bálon, melyen 150 fiatal vett részt.
Október 20-án, vasárnap, vidéki kampánykörúton vettek részt a megyei RMDSZ vezetői és jelöltjei: Fodor Endre szenátor- , Segesvári Miklós, Warsanchi Miklós képviselőjelöltek, illetve Borbély Márton megyei RMDSZ-elnök. Délelőtt Petrozsénybe és Aninószára látogattak a katolikus, illetve a református templomba, délután Petrozsényben a református parókián találkoztak az érdeklődőkkel. Csernakeresztúron a katolikus, Szászvároson a református, Haróban szintén a református, Vajdahunyadon a katolikus templomban, valamint a csángótelepi katolikus imaházban találkozott a helyi választókkal Hauer Erich képviselőjelölt, illetve Eöry László, a megyei szervezet tiszteletbeli elnöke. Este Déván Segesvári Miklós képviselőjelölt, Borbély Márton megyei elnök valamint Eöry László, a megyei szervezet tiszteletbeli elnöke vett részt a hagyományos szüreti bálon.
*** Bihar megyében, Székelyhídon, október 18-án, pénteken, Rákóczi Lajos képviselőjelölt a helyi RMDSZ-vezetőséggel, önkormányzati képviselőkkel, valamint a helyi urnabiztosokkal, ugyanakkor dr. Csapó József szenátorjelölt a szalárdi választókkal tartott találkozón vett részt. Ugyanaznap Nagyváradon a Nagyvárad-Velence körzeti Petőfi Sándor Kultúrotthon fennállásának 60. évfordulója keretében Szilágyi Zsolt képviselőjelölt Varga Gábor megyei RMDSZ-elnök és Pintér István kampánystábvezető jelenlétében találkozott a helyi választókkal. Külön szólt a környék roma lakosságához is.
Október 20-án, Szilágyi Zsolt képviselőjelölt Érszalacson a helyi ifjúsággal, Sándor Lajos szenátorjelölt Pósalakán, Mezőpetriben és Mezőtelegden találkozott a választókkal. Ugyanaznap dr. Csapó József szenátorjelölt Félegyházára és Biharvajdára, majd – Rákóczi Lajos képviselőjelölttel együtt – Diószegre látogatott.
*** Maros megyében október 20-án 16 órától Ludason, a Mővelődési Házban került sor kampánytalálkozóra, amelyen dr. Kelemen Attila, Kerekes Károly és dr. Kakassy Sándor képviselőjelöltek vettek részt. Ugyanaznap 16 órától Magyarón a kultúrotthonban is kampánytalálkozóra került sor, amelyen dr. Elek Barna képviselőjelölt és Zonda Attila megyei elnök vettek részt. A találkozókon a jelöltek ismertették programjukat, elképzeléseiket, önéletrajzi adataikat, válaszoltak a hallatóság kérdéseire.
Október 21-én, hétfőn, 16 órától Régenben, a Kultúrotthon nagytermében, ugyanaznap 20 órától Nyárádszeredában a Kultúrotthon nagytermében Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje találkozik a választókkal.
Október 21-én, 19 órától Marosszentkirályon a Református Imaház termében tartanak kampánytalálkozót, malyen az RMDSZ képviselőjelöltjei vesznek részt.
*** Beszterce-Naszód megyében vasárnap, október 20‑án Sárkány Panna, Müller Árpád és Toók Katalin megyei jelöltek Oroszfáján, Komlódon, Cegőtelkén és Lekencén találkoztak a választópolgárokkal. Ugyanaznap Illyés István, Zsigmond Ferenc és Ferenc György Magyarnemegyén és Somkeréken vettek részt megbeszélésen a választókkal. A kiszállások alkalmával megmagyarázták a választópolgároknak a szavazás technikáját, fontosságát, és felhívták a lakosság figyelmét, hogy menjenek el mind szavazni.
Kerekes Zoltán október 20‑án, vasárnap a sajószentandrási templomavatási rendezvényre összegyőlt tömeghez szólt az RMDSZ céljairól.
*** Október 18‑án, pénteken, a Kovászna megyei szenátor- és képviselőjelöltek Erdővidékre látogattak. Puskás Bálint, Birtalan Ákos, Tamás Sándor, Márton Árpád és Bardócz Veres Béla délután Bardócon a helybeli és az erdőfülei választókkal találkozott. Este két csoportra oszolva Székelyszáldoboson és Olaszteleken találkoztak az érdeklődőkkel. A találkozókon az RMDSZ programjáról folyt beszélgetés, a résztvevők az önkormányzat, az egyház, a civil társadalom, a gazdaság kérdéskörét elemezték, valamint azt az esélyt, amelyet a novemberi választások nyújtanak. Tamás Sándor és Márton Árpád az önrendelkezés részleteit, illetve megvalósíthatóságát elemezte, Puskás Bálint leszögezte „számunkra az autonómia létkérdés.”
Október 20‑án, szombaton, Puskás Bálint, Tamás Sándor, Birtalan Ákos Kovászna megyei jelöltek Papolcon és Zágonban vettek részt választási találkozókon. Papolcon a találkozót a református templomban istentisztelettel kezdték, majd olyan helyi problémákat vitattak meg, mint a régi községek visszaállítása és a Földtörvény alkalmazása. Zágonban az érdeklődés várakozáson felüli volt. A jelöltek a zsúfolásig megtelt kultúrotthonban általános, illetve helyi problémákkal kapcsolatos kérdéseket vitathattak meg. Az egybegyőltek a választások fontosságáról beszélgettek és leszögezték , hogy mennyire fontos az RMDSZ egységes fellépése.
Ugyanaznap a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Kilyénben is találkozóra került sor, amelyen Márton Árpád és Balogh Gábor képviselőjelölt, illetve Fodor László sepsiszentgyörgyi alpolgármester és Veress Pál, Kilyént képviselő sepsiszentgyörgyi tanácsos vett részt. A beszélgetés során szó esett az RMDSZ programjának szociális vetületeiről, a mezőgazdasági dolgozók nyugdíjáról, valamint az önkormányzat nehézkes mőködéséről, ami a túlzott centralizációnak tudható be.
Vasárnap délben Puskás Bálint szenátorjelölt, valamint Birtalan Ákos, Márton Árpád, Bardócz Veres Béla és Balogh Gábor képviselőjelöltek Málnásfürdőn egy, a Millecentenáriumi emlékmő felavatásának szentelt ünnepségen vettek részt. Az üunnepség után a falu lakossága és a jelöltek között kötetlen, közvetlen beszélgetésre nyílt alkalom.
Ugyancsak vasárnap, október 20-án, Lemhényben Kozsokár Gábor és Puskás Bálint szenátorjelölt, valamint Tamás Sándor képviselőjelölt vett részt választási találkozón, amelyen a választásokon való jelenlét fontosságáról, valamint a helyi kérdések megoldásáról, különösen a földkérdésről folyt beszélgetés.