1996

1996. október 25., péntek IV. évfolyam, 895. szám

***      Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje október 24-én, csütörtökön délután Hargita, majd Bákó megyében folytatta körútját. Az útvonal a következő volt: Csíkszépvíz, Gyímesfelsőlok, Gyímesközéplok és Gyímesbükk. Mind a négy településen zsúfolásig megtelt teremben várták a helybéliek Frunda Györgyöt és kíséretét, amelyben ezúttal Borbély László képviselő, kampányvezető mellett Antal István, Asztalos Ferenc, Hajdu Gábor, Ráduly Róbert és Mátéffy Győző, Hargita megyei képviselő-, illetve szenátorjelöltek voltak jelen, s amelyhez Gyímesbükkön a csángó Mihai Nistor, a helyi RMDSZ képviselőjelöltje is csatlakozott.

A választókkal tartott találkozókon Frunda György ismertette programját, különös tekintettel a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben és a falutrurizmus fejlesztésében elszaporodott gondokra, és külön kitért az anyák és a fiatalok helyzetére „lévén hogy a Csángóvidéken igen gazdag a gyermekáldás”. Gyímesbükkön Frunda György virágcsokrot helyezett el néhai Dani Gergely katolikus pap sírjánál, akit a vidék népe Templomépítő Dani Gergelyként őriz emlékezetében, mivel a 70-es évek elején a Szekuritáté zaklatása ellenére sikerült felemeltetnie egy egyedülállóan szép katolikus templomot.

 

***      Október 25-én, szombaton, Frunda György államelnökjelölt Temesvárra látogat, ahol este szüreti bálon vesz részt a helybeli Meteor Klubban. Az RMDSZ államelnökjelöltje másnap, október 26-án, vasárnap, reggel 9 órakor sajtótájékoztatót tart a temesvári RMDSZ Mővelődési Központjában, amelyen részt vesznek a Temes megyei képviselő- és szenátorjelöltek is.

 

***      Mint már jeleztük, október 26-án, szombaton, a Beszterce-Naszód megyei Vicén Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédet mond az ökumenikus istentiszteleten, ezután részt vesz a Mezőségi Néptáncfesztiválon, melyen a következő települések képviseltetik magukat: Almásmálom, Beszterce, Dés, Füzes, Magyarborzás, Magyardécse, Magyarpalatka, Mezőkeszü, Szék, Szamosújvár, Vajdakamarás, Vice, Visa. A találkozó meghívottja a Hargita Állami Népi Táncegyüttes. Az RMDSZ szövetségi elnökén kívül a rendezvény díszvendége dr. Tabajdi Csaba, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Beder Tibor, a Juliánusz alapítvány elnöke, megyei tanfelügyelő, Vetési László valamint Horváth Vilmos Belgiumból. A találkozón részt vesznek a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ jelöltjei is.

 

***      Az RMDSZ választási kampánya keretében Markó Béla szövetségi elnök, Maros megyei szenátorjelölt vasárnap, október 27-én délelőtt Marosvécsen, 16 órától Disznajón, 19 órától Szászrégenben, a kultúrotthonban találkozik a választópolgárokkal. A találkozókon részt vesznek még dr. Kelemen Attila, Tőkés András és Kerekes Károly képviselőjelöltek, valamint Zonda Attila megyei elnök.

 

***      Maros megyében a hét végén számos további kampánytalálkozóra kerül sor:

Szombaton, október 26-án, Maroskeresztúron 17.30 órától Tőkés András szenátorjelölt és Zonda Attila megyei elnök, Ákosfalván 18.00 órától  dr. Kakassy Sándor és dr. Kelemen Attila képviselőjelölt, Gernyeszegen 17.00 órától dr.Elek Barna képviselőjelölt és Gál Éva szervezési alelnök, Vajdaszentiványon 19.00 órától szintén dr. Elek Barna képviselőjelölt és Gál Éva szervezési alelnök részvételével az említett települések kultúrotthonaiban;

Vasárnap, október 27-én, Radnóton de. 11.00 órakor a református templomban dr. Elek Barna és dr. Kakassy Sándor képviselőjelölt, valamint Ábrám Noémi ifjúsági alelnök részvételével;

Hétfőn, október 28-án, Marosszentgyörgyön 19.00 órától Tőkés András, dr.Kakassy Sándor és Kerekes Károly képviselőjelöltek, Csittszentiványon 18 órától dr. Kelemen Attila, dr. Elek Barna és Zonda Attila megyei elnök részvételével a mővelődési otthonban.

Marosvásárhelyen október 27-én, vasárnap, a 11-es RMDSZ-körzet szervezésében kampánygyőlést tartanak a Kapa utcai református templomban. Részt vesznek dr.Kelemen Attila és Kerekes Károly képviselőjelöltek, Zonda Attila megyei elnök.

 

***      Pénteken, október 25-én, a Bihar megyei RMDSZ szervezésében Nagyvárad Velence körzetében este 6 órától kampánygyőlésre kerül sor, amelyen részt vesz dr. Csapó József, Modok Gusztáv, Sándor Lajos szenátorjelölt, Szilágyi Zsolt, Rákóczi Lajos, Székely Ervin, Kiss Sándor, Meleg Vilmos, képviselőjelölt, valamint Pintér István, a megyei kampánystáb elnöke.

Október 26-án, szombaton, a Bihar megyei Kügyipusztán 16 órától, Szentimrén 20 órától kerül sor választási győlésre, részt vesznek a Bihar megyei RMDSZ szenátor-, illetve képviselőjelöltjei.

 

***      Október 26-án, szombaton, Lugoson választási fórummal egybekötött szüreti bált rendeznek az RMDSZ székházában, melyen részt vesz dr. Bárányi Ferenc, az RMDSZ Temes megyei képviselőjelöltje is.

Temes megyében október 27-én, vasárnap délben Újszentesen, délután 16 órától Óteleken lesz kampányülés, amelyen dr. Bárányi Ferenc képviselőjelölt találkozik a választókkal.

 

***      Szilágy megyében vasárnap, október 27-én, a következő településeken találkoznak a választók az RMDSZ-jelöltekkel és -tisztségviselőkkel: Szilágyfőkeresztúron Végh Sándor megyei tanácsossal, Szilágyszentkirályon Fodor István képviselőjelölttel és Bakó András megyei tanácsossal, Szilágycsehen Seres Dénes szenátorjelölt, Vida Gyula képviselőjelölt, Kozma Sándor megyei RMDSZ elnök részvételével, Bősházán Seres Dénes szenátorjelölttel és Józsa László megyei alelnökkel, Désházán Vida Gyula képviselőjelölttel és Kozma Sándor megyei elnökkel, Menyőn a református templomban és Szilágyszegen Gáspár Attila megyei alelnökkel, Völcsökön Fekete Károly szenátorjelölttel és Csepei János megyei alelnökkel, Perecsen dr. Széman Péter képviselőjelölttel és Gáspár Attila megyei alelnökkel, Somlyóújlakon dr. Széman Péter képviselőjelölttel és Acsádi Elek megyei alelnökkel.

 

***      Aradon október 25-én, pénteken este az aradi Diákszervezet nagybulit tart az UTA étkezdéjében, amelyen részt vesznek az RMDSZ szenátor- és képviselőjelöltjei is.

Arad megyében Borosjenőn október 26-án, szombaton, 18.00 órakor a Városháza kistermében a Kölcsey Egyesület diákszínjátszócsoportja tart előadást. Az előadás után Hosszú Zoltán szenátorjelölt találkozik a választókkal.

Tokay György, az Arad megyei RMDSZ képviselőjelöltje szombaton, október 26-án 18.00 órakor Majláton, vasárnap, október 27-én 10.00 órától Szapárligeten, majd 16.00 órától Kisiratoson találkozik a választókkal.

Október 27-én, vasárnap, 14.00 órakor Zerinden a kultúrházban az 1956-os eseményekre emlékező ünnepi mősorra kerül sor, majd ezt követően választási találkozóra, melyen részt vesz Tokay György, Arad megyei képviselő és képviselőjelölt.

Ugyancsak október 27-én, 14.00 órától Hosszú Zoltán szenátorjelölt Nagyiratoson a tanácsházán vesz részt választási győlésen, majd Gyorokon találkozik a választókkal egy kulturális mősorral egybekötött választási győlésen, melyen a pécskai Búzavirág néptáncegyüttes vendégszerepel.

 

***      Szatmárnémetiben október 26-án, szombaton délben, 12.00 órakor szüreti szekerek ünnepélyes felvonulására kerül sor, melyeket a Szatmár megyei RMDSZ szenátor- és képviselőjelöltjei fogadnak a város főterén. A felvonulást cigányzene, néptánc, mustosztogatás teszi ünnepélyessé és vidámmá, az RMDSZ helyi szervezete pedig szórólapokkal fog emlékeztetni a november 3-i választásokon való részvétel fontosságára. Ugyancsak a szavazás fontosságának kihangsúlyozása jegyében kerül sor október 27-én, vasárnap „autósfelvonulásra” a vidék falvaiban, a kiplakátozott „kortesautókból” fogják szórni a szavazásra bíztató szórólapokat.

 

***      Hunyad megyében október 26-án, szombaton Lupényban, Petrozsényban, Zsilyvajdevulkánban és Csernakeresztúron tartanak kampányrendezvényeket. 11.00 órától Lupényban a Cultural mozi termében ünnepi előadást tartanak, melyen részt vesz Fodor Endre szenátor-, Segesvári Miklós és Csontos József képviselőjelölt. 16.00 órától Fodor Endre szenátor-, Segesvári Miklós és Warsanchi Eduárd képviselőjelölt részvételével teadélutánt rendeznek a petrozsényi unitárius templomban. 20.00 órai kezdettel Zsilyvajdevulkánban, illetve Csernakeresztúron szüreti bált rendeznek. Az előbbi helyen Fodor Endre szenátor-, az utóbbin Segesvári Miklós képviselőjelölt lesz jelen.

Október 27-én, vasárnap, Vajdahunyadon a következő helyszíneken  tartanak kampányrendezvényeket: 9.00 órától a baptista templomban (részt vesz: Hauer Erich képviselőjelölt), 11.00 órától a katolikus templomban (részt vesz: Segesvári Miklós és Hauer Erich képviselőjelölt), 11.30 órától a református templomban (részt vesz: Segesvári Miklós és Hauer Erich képviselőjelölt), 17.30 órától a csángótelepi imaházban (részt vesz: Hauer Erich képviselőjelölt ). A rákosdi református templomban 12.30-tól tartott rendezvényen Segesvári Miklós és Hauer Erich képviselőjelölt lesz jelen.