*** Csütörtökön, április 10-én, az RMDSZ parlamenti frakciójának nevében Kozsokár Gábor Kovászna megyei szenátor az 1997. évi költségvetési törvénytervezet általános vitája során a két Ház együttes ülésén kijelentette, hogy a tervezet előkészítői a szakbizotságokban végzett munka folyamán igyekeztek a kiadási oldalon a meglévő és kiszámítható erőforrások lehető legjobb elosztására, különös tekintettel a szükségben lévők, a nehéz körülmények között élő rétegek szociális védelmére. Bár a meglévő keretek igencsak szőkösek, a törvényhozás elé terjesztett költségvetési tervezet a jelenleg rendelkezésre álló források méltányos elosztását célozza. Az RMDSZ szenátora reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a nyár folyamán újabb pénzügyi erőforrásokat tárnak fel – többek között a korrupciós ügyletek visszaszorításával, a tartozások behajtásával, a veszteségek felszámolásával –, ami lehetővé teszi a költségvetés módosítását és az objektív szükségletek jobb kielégítését. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a helyi közigazgatási egységek költségvetése még mindig igen nagy mértékben függ a központi költségvetéstől. Mindezek ellenére, az adott helzetben ezt a költségvetést az RMDSZ parlamenti csoportja támogatja és meg fogja szavazni – jelentette ki végezetül Kozsokár Gábor szenátor.
*** Marosvásárhelyen megtartotta alakuló ülését az RMDSZ Maros megyei szervezetének konzultatív testülete, az Elnökök Konzultatív Tanácsa. Az EKT egyperces csenddel adózott Zonda Attila nemrég elhunyt megyei elnök emlékének, majd megválasztotta a testület elnökét Kolcsár Sándor személyében, továbbá a megyei elnökségben az EKT számára elkülönített hat mandátum betöltésére kijelölt személyeket. A megyei elnökségben Marosvásárhelyről Gál Éva, Gaál Márton, Kiss István, Dicsőszentmártonból dr. Kakassy Sándor, Marosludasról Andrássy Árpád, Szovátáról Németh János vesz részt.