*** 1997. november 29-én tartotta SZKT előtti ülését a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) Kolozsváron.
A TEKT meghallgatta Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatóját a kormánykoalíciós tárgyalásokról, a kormányátalakításról és a Tanügyi törvényt módosító Sürgősségi kormányrendelet szenátusi vitájáról.
A területi elnökök döntő többsége szerint az SZKT-t legjobb december 13–14-én megtartani, ugyanakkor elhangzott olyan vélemény is, hogy ha szükséges, akkor hét közben is össze lehet hívni az SZKT-t.
Birtalan József gazdasági alelnök beszámolt a módosított Földtörvény érvényesítése érdekében folyó tevékenységről, az érdekeltek tájékoztatásától a szakmai segítségnyújtásig. Ismertette, hogy azokban a megyékben, amelyekben a törvény értelmében visszaállítható a közbirtokosság, az Ügyvezető Elnökség anyagilag is hozzájárul a folyamat sikeres lebonyolításához.
*** 1997. december 2-án, kedden ülésezett Kolozsváron az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. A tanácskozáson előkészítették az SZKT és a SZET együttes ülésének napirendi pontjait.
Takács Csaba ügyvezető elnök tájékoztatót tartott a kormánykoalíciós tárgyalásokon képviselt, az érdemi változásokat célzó RMDSZ-álláspontról. A koalíciós tárgyalások során az RMDSZ vezetői szorgalmazták a miniszterelnök által vezetett kabinet mőködési zavarainak kiküszöbölését, valamint a miniszterelnök tekintélyének erősítését. Kérték az RMDSZ-t a kormány struktúrájában országos és helyi szinten megillető helyek maradéktalan biztosítását szövetségünk számára. Ugyanakkor felkérték koalíciós partnereinket a szélsőséges nacionalista, magyarellenes hangulatkeltéssel szembeni határozott fellépésre, szorgalmazva a törvényesség szigorú betartását. A koalíciós tárgyalások során Markó Béla szövetségi elnök megerősítette az RMDSZ kérését, hogy az államelnök foglaljon állást a Tanügyi törvény módosításának vitája során az RMDSZ és a Parasztpárt között kialakult helyzet kapcsán, a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokkal szemben, ugyanakkor felhívta a figyelmet az utóbbi időben a történelmi magyar egyházak ellen beindult általános kampányra és a zaklatásokra, amelyeknek egyházi személyek, valamint különböző RMDSZ-tisztségviselők vannak kitéve. A koalíciós tárgyalások napirenden szereplő témája továbbra is a Sürgősségi kormányrendelet szenátusi vitája. Az RMDSZ továbbra is síkraszáll a kormányprogram betartása mellett, és hangsúlyozza ennek bel- és külpolitikai vetületeit. Takács Csaba ügyvezető elnök 1997. december 2-i hatállyal kinevezte Kali Zoltánt az Ügyvezető Elnökség Titkárságának megüresedett titkárságvezetői tisztségébe.
*** Az Erdélyi Magyar Közmővelődési Egyesület (EMKE) évi közgyőlésére Kolozsváron, 1997. november 29-én összegyőlt megyei, helyi és szakmai szervezetek 55 küldöttje Nyilatkozatban foglalt állást a magyar egyetem kérdésében.
A közgyőlés „az ország nyilvánossága előtt kijelenti, hogy a romániai magyarság szempontjából létfontosságúnak tekinti az 1996. évi választások nyomán kormányzati szerepet vállalt politikai erők közös programjában is szereplő magyar egyetem minél hamarabbi létrehozását”. A dokumentum rámutat arra, hogy „a sokévszázados tudományos és kulturális hagyományok és a modern elvárások ismeretében e magyar egyetemnek nem lehet más székhelye, mint Kolozsvár”.
„A kommunista diktatúra nemzetiségi elnyomó és beolvasztó stratégiájának részeként az egyik döntő lépés volt a Bolyai Tudományegyetem megszüntetése. Következésképpen úgy ítéljük, hogy az új Románia demokratikus átalakulásának és Európához való felzárkózásának is döntő lépése kell hogy legyen az 1959-es erőszakos egyetemegyesítés érvénytelenítése és az I. Mihály által 1945-ben aláírt királyi dekrétum szellemében az önálló Bolyai Egyetem jogszabályban biztosított visszaállítása. Ezen túlmenően szükségesnek tartjuk a magyar nyelvő mővészeti, mőszaki, jogi, közgazdasági és mezőgazdasági oktatás megoldását, valamint a magyar nyelvő orvosképzés megerősítését” – hangzik a Nyilatkozat.