1997

1997. december 5., péntek V. évfolyam, 1169. szám

***      December 4-én, csütörtökön az RMDSZ képviselőházi frakciója határozat-tervezetet nyújtott be a két Ház Állandó Bizottságához, és kérte megvitatását és elfogadását mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban. A beadvány indoklásában a frakció aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a politikai közéletben etnikai és vallási ellentéteket, nacionalista, kisebbségellenes és idegengyőlölő érzelmeket szító akciók nyertek teret az utóbbi időben.

Az ötpontos határozat-tervezet többek között előírja, hogy a Parlament szólítsa fel a kormányt: számoljon be a Magyarországgal, Ukrajnával, Jugoszláviával és Németországgal kötött alapszerződések, továbbá más, a nemzeti és helyi kisebbségekre vonatkozó konvenciók és dokumentumok gyakorlati alkalmazásáért tett intézkedésekről; terjessze elő a Vallási Államtitkárság költségvetéséből és a központi költségvetési tartalékból az ortodox, a római katolikus, a görög-katolikus, a református, lutheránus, evangélikus, valamint az állam által elismert többi egyháznak juttatott szubvenciók és más támogatások helyzetét; a legrövidebb időn belül terjessze elő a Parlamentnek megvitatásra és elfogadásra a Nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. A Parlament foglaljon állást amellett, hogy az ország összes állampolgára számára biztosítsák a jogszabályok és az ország Alkotmánya előírásainak megfelelelően a diszkriminációmentes, egyforma elbánást az oktatás, a felekezeti és politikai élet minden területén.