*** 1998 augusztus 8-án, szombaton délelőtt Markó Béla szövetségi elnök Szatmárnémetiben részt vett a megyei és városi RMDSZ rendezésében nagyszámú érdeklődő jelenlétében lezajlott polgári fórumon.
A nagy érdeklődést kiváltó rendezvényen – amelyen jelen volt Riedl Rudolf prefektus, Varga Attila képviselőházi frakcióvezető, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Szabó Károly szenátor, Ilyés Gyula alpolgármester, Erdei Líviusz főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, az RMDSZ megyei és városi vezetői, önkormányzati tisztségviselői – az RMDSZ politizálásának időszerő kérdései kerültek terítékre, mindenekelőtt érdekvédelmi szövetségünk koalíciós kormányzati szerepe, az önálló állami magyar nyelvő egyetem kérdése, de szóba kerültek a határátkelők, a kétnyelvő táblák, a kettős állampolgárság kérdései és más, a helyi közösséget érdeklő közügyek is.
Markó Béla bevezető beszédében elemezte az RMDSZ lehetőségeit a kormányzásban, a koalíciós partnerekkel való viszonyát, amelyre rányomja bélyegét a román politikai elit éretlensége, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a politikában nem érzelmi viszonyokra kell építeni, a jelenlegi ellenzékkel az RMDSZ nem léphet szövetségre, még ha a kormányzásban való részvétele korlátozza is mozgáslehetőségét. Kérdésekre válaszolva, a szövetségi elnök elmondotta, hogy az RMDSZ nem tartja kielégítő megoldásnak a multikulturális egyetemet, az adófizető romániai magyar nemzeti közösségnek joga van az önálló, állami költségvetésből finanszírozott egyetemre, és a minden szintő anyanyelvő oktatás biztosítására vonatkozó koalíciós megállapodást, a közös kormányprogramot Andrei Marga oktatásügyi miniszternek is tiszteletben kell tartania, mint ahogy a koalícós pártok egyes politikusainak is be kell tartaniuk a közös megállapodásokat.
*** Augusztus 10-én, hétfőn, az RMDSZ nagyváradi székházában Takács Csaba ügyvezető elnök találkozott Szabó János magyar honvédelmi miniszterrel, aki Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter meghívására egynapos látogatást tett Romániában. A találkozón részt vett Szabó Károly Szatmár megyei szenátor, a Szenátus honvédelmi bizottságának tagja, Rákóczi Lajos Bihar megyei képviselő, a Képviselőház honvédelmi bizottságának tagja, továbbá Modok Gusztáv, Bihar megye alprefektusa, Pintér István, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, a megyei és városi RMDSZ több más vezetője, önkormányzati tisztségviselője. Jelen volt Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. Ugyancsak jelen volt a találkozón Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, akit a magyar honvédelmi miniszter külön is felkeresett a Királyhágómelléki Református Püspökségen, valamint Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök.
Takács Csaba a magas rangú vendéget köszöntve nagyon fontosnak nevezte azt, hogy rövid nagyváradi tartózkodása során a magyar honvédelmi miniszter alkalmat adott erre a találkozóra az RMDSZ vezetőivel, és kijelentette, az RMDSZ fontosnak tartja a román és a magyar hadsereg, illetve a két honvédelmi tárca között fennálló jó kapcsolatokat a két ország euroatlanti integrációjának szempontjából, és üdvözli azt, hogy Magyarország ismételten kinyilvánította, támogatja Románia felvételét a NATO-ba.