*** 1998. december 8-án, kedden délután rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ bukaresti székházába. A sajtóértekezlet témája az Egészségügyi Minisztériummal kapcsolatos kérdések, a romániai egészségügy és társadalombiztosítás helyzete volt. A szövetségi elnökön kívül részt vettek Verestóy Attila és Varga Attila, az RMDSZ szenátusi, illetve képviselőházi csoportjának vezetői, valamint Hajdú Gábor egészségügyi miniszter.
A lapzárta után véget ért sajtóértekezleten elhangzottakról következő számunkban beszámolunk.
*** December 7-én, hétfőn, az Alkotmány Napja alkalmából a Szenátusban tartott ünnepi ülésen az RMDSZ parlamenti frakciója nevében Frunda György szenátor szólalt fel. Beszédében figyelmeztetett arra, hogy az Alkotmány által létrehozott, a demokrácia oszlopait képező intézmények némelyike nálunk nemigen tölti be előírt szerepét. Nem egy esetben az a furcsa helyzet áll elő, hogy azok harcolnak az alaptörvény jogelveinek tiszteletben tartásáért, akik az alkotmányozó nemzetgyőlésben még ellene szavaztak, és megfordítva. Jelenleg a törvényhozásnak az a legfontosabb feladata mutatott rá Frunda György hogy az alkotmányosság szellemét és az állampolgárok érdekeit érvényre juttatva, minden módon elősegítse az ország jogi, gazdasági, katonai integrációját az európai szövetségi rendszerbe. Másként mondotta befejezésül az RMDSZ Maros megyei szenátora – minden veszélybe kerülhet, amit eddig elértünk.
*** Kedden, december 8-án, elkezdődött a Szenátusban a helyhatóságok megszervezésére és a helyi autonómia általános rendszerére vonatkozó törvénytervezet sürgősségi eljárással lebonyolítandó vitája. Előzetesen a napirend elfogadásakor az ellenzéki pártok szenátorai javasolták a vita elnapolását, illetve a sürgősségi eljárás elvetését. A kormánykoalíciós többség azonban ezúttal fegyelmezetten szavazott.