1993

1993. július 13., kedd I. évfolyam, 75. szám.

***      Július 6–9-e között tartották meg az EBEÉ parlamenti üléssszakát Helsinkiben. Az RMDSZ képviselőházi csoportja részéről a román delegációban Tokay György vett részt. Az üléssszak által elfogadott Határozat kiemelt helyen foglalkozott a Bosznia-Hercegovina-i helyzettel. A nemzetiségi kérdés, a feszültségmegelőző diplomácia, a nemzetközi jogi intézményrendszer kiépítése fontos részei az elfogadott Határozatnak. Külön ki kell emelnünk a Határozat ama részét, amely a kisebbségi jogi kódex kidolgozását és elfogadását javasolja az államfők októberi bécsi értekezlete, illetve az Európa Tanács számára.

***      A Szatmár megyében létező és tevékenykedő politikai pártok vezetői, parlamenti képviselői és szenátorai, valamint a Prefektúra vezetői a Megyei Tanács kezdeményezésére megbeszélést tartottak július 10-én. A tanácskozás központi kérdése a helyi gondok közös megoldása lehetőségeinek a keresése, a Megyei Tanács, a különböző pártok és a Prefektúra eddig is eredményesnek mondható együttmőködésének erősítése volt. Az RMDSZ részéről részt vett a tanácskozáson Szabó Károly szenátor, Pécsi Ferenc képviselő és Muzsnay Árpád, a megyei szervezet elnöke.

            A találkozó igazolta, hogy Szatmár megye sajátos gondjainak megoldása érdekében  – ha megvan a jóakarat és az együttmőködési szándék – meg lehet találni a közös hangot, azonos cselekvésre szánhatja el magát a politikai palettán egymástól távolabb eső szervezetek mindegyike.

            A Megyei Tanács Állandó Bizottsága tagjaival közösen megtartott eszmecsere hasznosnak mutatkozott. A felmerült kérdések megnyugtató megoldása érdekében a megye parlamenti képviselői és szenátorai még a nyár folyamán találkozót szerveznek az ország miniszterelnökével. Közös megbeszéléseik rendszeresítése mellett is döntöttek. A találkozóra szeptember 25-én kerül sor.