Szerdán, május 23-án, a Kolozsváron megtartott sajtótájékoztató keretén belül ismertették a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői a rendezvény június 7. és 10. között sorra kerülő második kiadásának részletes programját a média képviselőivel.
A Romániai Magyar Könyves Céhnek, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének és az RMDSZ Főtitkárságának közös szervezésében, a Kós Károly Akadémiával partnerségben létrejövő esemény ez alkalommal is változatos programokkal várja majd a Mátyás szülőháza előtti térre látogatókat.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy idén is lehetőségünk nyílik megvalósítani a rendezvényt, mely által folytatni tudjuk a tavalyi évben újraélesztett hagyományt, Kolozsvárt is visszakapcsolva a magyarországi Ünnepi Könyvhét eseményeibe, ez által is hozzájárulva a város kulturális életének színvonalához” – fogalmazott Szép Gyula. Kiemelte, hogy „A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét második kiadása is több helyszínen, párhuzamosan futó kulturális, szórakoztató és gyerekprogram-kínálattal jön létre, melynek megvalósításához nagymértékben hozzájárultak a partnereink, a KVART egyesület, az Életfa, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, az EMIL és Kolozsvári TV által szervezett önálló programpontok”.
H. Szabó Gyula a 2. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szakmai részére reflektálva ismertette a sorra kerülő dedikálásokat, illetve könyvbemutatókat, továbbá az eddig bejelentkezett 25 kiadót, kiemelve, hogy ez a lista a következő időszakban várhatóan bővülni fog. „Idén szeretnénk Kolozsvárnak minél több oldalát bemutatni, könyvek, szerzők, neves személyiségek által, mely célkitűzést szolgálja az elsősorban diákok számára szervezett város séta, illetve a házsongárdi temető meglátogatása is. A rendezvény egy másik újdonságaként idén akciókkal is kedveskedünk a magyar könyvek kedvelőinek, mely során egy-egy órában bizonyos könyvek nagyon kedvezményes áron lesznek megvásárolhatóak” – hangsúlyozta.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idei vendégei között sorakoznak fel a gyönyörű meséiről híres Berecz András, az „Úrilányok Erdélyben” nagysikerű könyv szerzője Ugron Zsolna, a köztiszteletnek örvendő Böjte Csaba atya, továbbá sok más szerző könyvbemutatója és dedikálása színesíti a programot. A kicsik és nagyok szórakoztatásáról pedig a Bóbita zenekar, a Kaláka, a Role, Balázs Fecó és a Korál együttesek gondoskodnak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is folytatódik a könyvadományok gyűjtése, melyeket a szervezők a szórvány iskoláknak ajánlanak majd fel.
További információk, valamint a rendezvény részletes programja awww.unnepikonyvhet.ro honlapon olvashatóak.