Hírek

Második alkalommal vette kezdetét a magyar könyvek ünnepe Kolozsváron

Csütörtökön, június 7-én nyitotta meg újra kapuit a kolozsvári magyar könyvkedvelők számára a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét a Mátyás szülőháza előtti téren. A rendezvény második kiadása a Romániai Magyar Könyves Céhnek, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének és az RMDSZ Főtitkárságának közös szervezésében, a Kós Károly Akadémiával közreműködésben jött létre.

Az esemény hivatalos megnyitóján a szervezők részéről felszólaló H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke kifejtette: „Ha igaz az, hogy két pont meghatároz egy egyenest, akkor a 2. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a tavalyi újraindulás után már egy irányt is jelöl, és én bízom abban, hogy ez az irány időben előre, a minőség koordinátarendszerében pedig felfele vezet” – hozzátéve, hogy idén egy gazdagabb programmal, több résztvevővel rendelkező, színesebb rendezvény várja az érdeklődőket a kincses városban.

Ezt követően Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke a magyar irodalom nagyjait idézve az olvasás és a könyv értékéről, történelmünk folyamán való átalakulásáról beszélt, kiemelve, hogy: „A könyv kitart, meggyőződésem szerint, és kitart a magyar könyv is, de nem magától. Kisebb-nagyobb Mátyás királyok kellenek, akik áldozni hajlandóak a könyvre és a könyvért. Nálunk ebben a pillanatban azt is mondhatnánk, hogy a nemzeti identitás egyenlő a kultúrával, egyenlő többek között a könyvvel. Akkor pedig segíteni kell az írónak, a könyvkiadónak és az olvasónak, hogy a könyv hozzáférhető legyen.” Markó rámutatott az önkormányzatok, politikusok, vezetők felelősségére, kihangsúlyozva: „Az helyett, hogy a politikusok manipulálják az írókat, például úgy, hogy ide-oda hurcolják a hamvaikat Erdély-szerte, egyszer talán az írók használhatnák a politikusokat, nem halálukban, hanem életükben, amikor még képesek lehetnek jó döntéseket hozni a kultúra, az irodalom, a könyv érdekében. Mert erre nagy szükség van ma is”.

A folytatásban Kántor Lajos a Kolozsvár Társaság kitűntetését képviselő oklevelet és a Balázs László által bőrbe vésett Kolozsvár címert Benkő Samu művelődés történésznek nyújtotta át, továbbá az egészségügyi okok miatt távol maradó Deák Ferenc, grafikus díját Dávid Gyula vette át.

A megnyitó további részében, melyet a Bogáncs együttes táncai, Demeter Panni moldvai népdal-előadásai, Laczkó Vass Róbert szavalata tett színesebbé, Szilágyi Mátyás, a Kolozsvári Magyar Konzulátus főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket, majd végezetül Máté András, az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje és Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ polgármesterjelöltje hívták fel a figyelmet a vasárnapi választások fontosságára a magyar közösség és kultúra szempontjából, mindenkinek jó szórakozást kívánva a nagyszabású könyvünnepen.

A megnyitó folytatásában a kis téren Balázs Fecó és a Korál együttes gondoskodott a jó a hangulatról, míg a rendezvény párhuzamos helyszínein tovább zajlottak a változatos könyvbemutatók, beszélgetések és dedikálások.

A 2. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét részletes programja a www.unnepikonyvhet.rooldalon található meg.