1995

1995. december 13., szerda III. évfolyam, 681. szám

*** 1995. december 13-án, szerdán, a szövetség bukaresti székházában tartotta szokásos sajtóértekezletét az RMDSZ vezetése. Markó Béla szövetségi elnök mellett ezúttal Tokay György képviselőházi frakcióvezető, Seres Dénes szenátor és Birtalan Ákos képviselő vett részt az értekezleten. Rövid bevezetőjében Markó Béla a sajtóértekezlet tárgyául javasolt témák – a helyi közigazgatásról, illetve a helyhatósági választásokról szóló törvény módosításával kapcsolatos parlamenti munkálatok, valamint a nagyprivatizáció kérdései – bejelentése után hangoztatta, hogy a törvényhozásban kifejtett munkájával az RMDSZ bizonyítja, hogy szövetségünk nem csupán a kisebbségek, a romániai magyarság sajátos gondjaival, hanem az ország, az egész társadalom általános problémáival is törődik.

A 69/1991. és 70/1991. számú törvények módosítására vonatkozó törvénytervezetekkel kapcsolatos RMDSZ-álláspontot Seres Dénes szenátor fejtette ki. Hangsúlyozva, hogy a két törvény módosítására, az ország utóbb elfogadott Alkotmányához és a Románia által időközben aláírt nemzetközi egyezményekhez való igazítására feltétlenül szükség van, Seres Dénes bírálta a kormányt, amiért az halogatja a Helyi Autonómiák Európai Chartájának ratifikálására vonatkozó törvénytervezet benyújtását a Parlamentbe. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy bár a helyi közigazgatást szabályozó törvény módosítására vonatkozó törvénytervezet számol néhány, a Helyi Autonómiák Európai Chartájában foglalt elvvel, az RMDSZ nem tudja elfogadni a jelenlegi szöveget, és példának hozta fel nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseket (pl. a kisebbségek nyelvén fogalmazott kérvények, folyamodványok stb. közjegyzőileg hitelesített fordításban való kötelező letételére vonatkozó megszorítást). Az RMDSZ szenátora bírálta a tervezetnek a reprezentativitás korlátozására, a prefektusi hatáskörök bővítésére irányuló törekvéseket (a tanácsosok létszámának csökkentésére, a polgármesterek leváltására, a helyi tanácsok feloszlatására vonatkozó előírásokat), különösen ez utóbbit elfogadhatatlannak minősítve, hiszen ez a politikai hatalom beavatkozását jelenti a helyi közigazgatás ügyeibe.

Birtalan Ákos az RMDSZ parlamenti képviseletének a privatizációs kérdésekben kifejtett ténykedéséről, a Képviselőházban kedden, december 12-én benyújtott törvénymódosítási és -kiegészítési kezdeményezéséről adott részletesebb információkat, hangsúlyozva, hogy a privatizációs értékpapírok jegyzésére megállapított határidő puszta elhalasztása nem elégséges, és ezért az RMDSZ szükségesnek látja, hogy a gazdasági vállalatok számára megadassék a lehetőség, hogy a kuponjegyzéshez saját irodát mőködtethessenek, ahol az illető vállalatot választók bejegyezhessék értékpapírjaikat. A nagyprivatizáció igen lassú üteméért (eddig mintegy 10%-nyi kupont jegyeztek be a kereskedelmi vállalatokhoz, illetve a Magán Vagyon Alaphoz) a kormány is hibás, mert késedelmesen tette közzé a törvény alkalmazásának metodológiáját, gyakorlati szabályozását. Óvott attól, hogy az állampolgárok az öt MVA bármelyikéhez is tegyék le értékpapírjaikat, mert ezekben a mamutlétesítményekben a majdani egyéni „részvényes” nem játszhat semmilyen szerepet, és hangoztatta, hogy a bármilyen kevés haszonnal kecsegtető vállalatokhoz való részvényjegyzés a célszerőbb. Az értékpapírokat minél hamarabb ki kell vonni a gazdaságból, a gazdasági növekedés csak a valós tőkebefektetések, külföldi tőkeberuházások alapján indulhat el, ehhez pedig be kell fejezni a privatizációnak ezt a szakaszát. A cseh példához viszonyítva, ahol a privatizációban az első hullámban 100, majd a másodikban 200 MVA vett részt, a hazai öt MVA csak egy újabb államosítás veszélyét-lehetőségét rejti magában.

Tokay György ismételten kifejtette, hogy az ország sarkalatos törvényeinek meghozatalához, egy szigorú takarékosságon alapuló gazdasági program sikeréhez nemzeti konszenzus szükséges, és ezt a Parlamenten belül kell kialakítani, előzetes konzultációk, politikai egyeztetés alapján, amit az RMDSZ rég szorgalmaz, nem túl sok sikerrel.

A kérdések és válaszok során szóba került az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatóválságának rendeződése, a sajtóban, különösen a kormány hivatalos lapjában megjelenő magyar- és RMDSZ-ellenes kirohanások, rágalmak. Ezzel kapcsolatban Markó Béla kijelentette, hogy e támadások hangneme elfogadhatatlan, és különösen a kormánylap részéről megengedhetetlen, továbbá összeegyeztethetetlen a megbékélési szándékkal.

Kérdésre válaszolva Markó Béla elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Kezdeményezés szóvivőjének a kolozsvári Szabadság november 9-i számában megjelent írásában szereplő gondolatok nem felelnek meg az RMDSZ programjának, és a szövetségi elnök levélben sürgős állásfoglalást kért a platform Ügyvezető Testületétől.

*** Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének december 7-i ülésén elfogadott határozata értelmében 1995. december 16-án, a marosvásárhelyi RMDSZ Elnöki Hivatalban (Ulciorului – Köcsög u. 4 sz.) privatizációval kapcsolatos megbeszélést tart az RMDSZ Gazdasági Főosztálya. A főosztály kéri a területi szervezeteket, hogy a privatizációval megbízott küldöttjük megjelenését biztosítsák.