A Szociális Demokrácia Romániai Pártja folyó év július 17-én közzétett Nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a fő kormánypárt nemcsak hogy hamis vádakkal illeti szervezetünket, hanem beavatozik szövetségünk tevékenységébe, a Szövetségi Elnöki Hivatal sajtóirodáját felhatalmazták a következő Nyilatkozat közlésére:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programja és Alapszabályzata a lehető legvilágosabban és egyértelmően leszögezi, hogy céljainkat, beleértve az autonómia különböző formáit is, a romániai jogrend keretében, az állam szuverenitásának és integritásának tiszteletben tartásával kívánjuk megvalósítani.
Az RMDSZ számtalanszor kinyilvánitotta készségét arra, hogy konstruktív párbeszédet folytasson a romániai felelős politikai erőkkel. Mi több, szövetségünk több ízben tett ajánlatot a romániai demokratikus pártoknak partneri együttmőködésre, sőt szövetségre.
Ebben az összefüggésben az RMDSZ üdvözölte az SZDRP ügyvezető elnökének kezdeményezését a Parlamenti politikai pártok és a romániai nemzeti kisebbségek címmel folyó év április 10-én megtartott szemináriumra vonatkozóan. Azt reméltük, hogy a „jobb későn, mint soha” közmondásnak megfelelően és az 1995. február 14–15-én az atlantai Carter Központban szervezett kerekasztalon elhatározottak szellemében a romániai parlamenti pártok végre civilizált keretek között vitatják meg a nemzeti kisebbségek kérdéskörét.
Mindezzel szöges ellentétben, az SZDRP említett Nyilatkozatában a „revizionizmus és szecesszionizmus” hamis vádjaira alapozott rágalmakra ragadtatja magát, illetve azt állítja, többek között, hogy az RMDSZ választási kampányát Budapest pénzeli. Ezekkel a diverziós, teljesen alaptalan állításokkal az SZDRP szövetségünk választási kampányának lejáratására törekszik.
Az SZDRP Nyilatkozata készakarva figyelmen kívül hagyja, hogy a budapesti Közös nyilatkozat 10. pontjában nem az RMDSZ-nek, hanem a Magyarország határain túl élő magyar közösségeknek nyújtandó támogatásról szól. A Budapesten elfogadott dokumentumban említett alapokból nonprofit egyesületek és alapítványok részesülnek. Itt kell megemlítenünk, hogy a maga rendjén a román állam jelentősebb támogatásban részesíti a határon túl élő románságot (az állami költségvetésre vonatkozó 1996/29. számú törvény 22. szakasz, 3. bek.).
Az SZDRP Nyilatkozata ismételten tanúsítja, hogy a kormány nem jóhiszemően jár el, amikor a nemzetközi dokumentumokat aláírja. Az Európa Tanács Kisebbségi keretegyezménye, amelyet Románia Parlamentje ratifikált, szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az országhatárokon túl élő nemzettársaikkal való kapcsolattartáshoz. Egyébként véleményünk szerint a román államnak sokkal nagyobb mértékben kellene támogatnia az ország határain túl élő román közösségeket. Úgy gondoljuk, hogy ennek a Románia Alkotmánya (7. szakasz) által is szavatolt jognak a szellemében fogant Ion Iliescu elnök üzenete a román szellemiség 1995. november 17–19-e között Herkulesfürdőn megtartott III. Kongresszusához, amelyben az államfő úgy ítéli meg, hogy „ezeknek a kapcsolatoknak a szorosabbá főzése nemzeti érdek” és hogy „kötelességünk támogatni őket e törekvéseikért folytatott igazságos küzdelmükben” (Dimineaőa, 1995. november 21).
Aggasztó és egyben elfogadhatatlan az, hogy az SZDRP diktálja az RMDSZ politikáját. Az RMDSZ nem tőrt és a jövőben sem tőr el semmiféle beavatkozást egyetlen párt részéről sem, legyenek azok Romániából vagy más országokból.
Határozottan visszautasítjuk az efféle próbálkozásokat, ugyanakkor ismételten kinyilvánítjuk eltökélt szándékunkat a párbeszéd folytatására ennek az országos érdekő kérdésnek a megvitatásáért, abban a meggyőződésben, hogy a romániai nemzeti kisebbségek problémái a hazai demokratikus erőkkel való együttmőködés útján oldhatók meg.