1996

1996. július 23., kedd IV. évfolyam, 828. szám

***      A Romániai Református Egyház Zsinata a III. Magyar Református Világtalálkozó ügyében az alábbi levéllel fordult Nicolae Vőcőroiuhoz, Románia miniszterelnökéhez:

 

A Kultusztörvény valamint a Romániai Magyar Református Egyház Statútuma biztosította jogánál fogva, Egyházunk Zsinatának Elnöksége ezennel tisztelettel fordul a Miniszterelnök úrhoz az augusztus 3–11. napjain országunk területén sorra kerülő III. Magyar Református Világtalálkozó tárgyában.

A Vallási Törvénynek és a Református Egyház Statútumának törvényes előírásai értelmében a Román kormány védelmét és támogatását kérjük a III. Magyar Református  Világtalálkozó országunkban történő zavartalan megszervezéséhez és lebonyolításához.

Előrebocsátjuk, hogy a Magyar Reformátusok Világszövetségének határozata értelmében hasonló találkozókra rendszerint ötévenként kerül sor. A legutóbi Világtalálkozót Magyarországon tartották 1991 júniusában, ahol elhatározták, hogy 1996-ban, törvényes szabadságának megfelelően, a Romániai Református Egyház lesz a házigazdája a Magyar Református Világtalálkozónak. Szervezési kötelezettségeinknek eleget téve, évek óta folytatjuk az előkészületeket az augusztusi Világtalálkozó megtartására.

Ezzel kapcsolatosan már 1995 júniusában értesítettük az államelnököt, a mellékelt 33/1995. sz. levelünkben, kihallgatást is kérvén ugyanakkor, 1996. január 3-án, a Vallásügyi Államtitkárságon, a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökének jelenletében, tett látogatásunk alkalmából, a bennünket fogadó hivatalos személyek közölték, hogy a Világtalálkozó megrendezésének semmiféle akadálya nincsen.

Az ünnepségekkel kapcsolatos általános tájékoztatást mellékelten a Miniszterelnök úr rendelkezésére bocsátjuk.

A Világtalálkozóra való előkészületeket ez év februárja óta több rendben megzavarta Ilie Fonta vallásügyi államtitkár, aki több egymást követő levélben emelt megalapozatlan kifogásokat a Magyar Református Világtalálkozó Romániában való megrendezése ellen, és az előkészületek megszakítására, illetve a találkozó helyszínének Magyarországra történő áthelyezésére szólította fel Egyházunkat.

Világtalálkozóra szóló tiszteletteljes meghívásunkra adott június 15-i válaszlevelében (lásd mellékelve) Ilie Fonta úr újból megismétli megelőző leveleiben megfogalmazott alaptalan vádaskodásait, többek között azt inszinuálva, hogy Református Egyházunk a vallásszabadságot színfalnak használja fel politikai sovén-nacionalista akciók szervezésére, melyeket az Alkotmány és más rendeletek tiltanak. A Vallásügyi Államtitkárság nevében fenntartja álláspontját a III. Magyar Református Világtalálkozó Romániában történő megtartásának alkalmatlanságával kapcsolatosan, mivel – úgymond – az 1996-os választási évben a tervezett tevékenységek könnyen politikai jellegő, sőt irredenta megnyilvánulásokká válhatnak, politikai szenvedélyeket szíthatnak, melyek mélységesen negatív következményekkel járhatnak belföldi viszonylatban, valamint azon erőfeszítések terén, amelyeket kormányunk tesz, hogy elindítsa a történelmi megbékélés folyamatát Románia és Magyarország között. Az államtitkár úr levele végül burkolt fenyegetést tartalmaz, mely szerint, „ha továbbra is fenntartjuk szándékunkat e rendezvény megszervezésére, magunkra vállalunk … a romániai jogrend áthágásából fakadó minden felelősséget”.

A Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) ügyvezető titkárának, Valer Suiannak, a nyilatkozata szerint a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója „a magyar revansizmus támadása és provokációja”, minek következtében pártja „nem marad tétlen” a Világtalálkozó idején (lásd a mellékelt tudósítást).

Az RNEP durva fenyegetését tetézi Ionel Ungur Bihar megyei egységpárti prefektus azon törvényellenes – és érthetetlen – kijelentése, mely szerint „kategorikusan betiltotta a Magyar Református Világtalálkozó eseményeinek a Bihar F.C. Sportklub stadionjában való lebonyolítását” (lásd mellékelve).

Július 18-i sajtóértekezletén maga Ion Iliescu elnök is negatív módon nyilatkozott a III. Magyar Refomátus Világtalálkozóról, szintén a közelgő országos választások ürügyén kifogásolva annak jellegét. Az államelnök bármely valós alap nélkül azt állította, hogy a Világtalálkozó „sokkoló” hatású lehet és „nemkívánatos reakciókat válthat ki”.

A Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójával szemben tanúsított hivatalos politikai magatartásból egyértelmően kitőnik, hogy országunkban továbbra is vallási diszkrimináció és kisebbségellenes intolerancia sújtja egyházunkat.

Egyházunk Románia Alkotmánya és törvényei által biztosított alapvető jogait, nevezetesen a gyülekezési, a lelkiismereti és vallásszabadságot, valamint közösségi kisebbségi jogait és mőködési autonómiáját látja veszélyeztetve a Vallásügyi Államtitkárság és az idézett politikusok állásfoglalásai, illetve intézkedései által.

A Romániai Református Egyház Zsinatának nevében ezennel a leghatározottabban visszautasítjuk a Vallásügyi Államtitkárság és az idézett politikusok részéről elhangzott, teljességgel megalapozatlan előítéleteket, vádakat és inszinuációkat.

Ugyanakkor tisztelettel kérünk hivatalos magyarázatot mindezekre, az Egyházunkat és vallásszabadságunkat sértő megnyilvánulásokra.

Az elnökség ugyanakkor tisztelettel, de határozottan kijelenti, hogy „politikai szenvedélyeket”, feszültségeket és „nemkívánatos reakciókat” nem a Világtalálkozó szervezői keltenek, hanem azok, akik vallási rendezvényeinket politikai síkra terelik, és az idei választások, valamint az „irredentizmus” címén , ellenséges propagandát folytatnak Egyházunk ellen.

Teljes mértékben egyetértünk Hillary Clinton asszony azon véleményével, hogy „a kisebbségekkel kapcsolatos toleráns és építő magatartás szükséges a stabil demokráciához”. Kisebbségi  református egyházunk szolgálata és a Romániai Egyházak ökumenikus kapcsolatainak javítása által mi magunk is a román társadalom demokratikus átalakításához szeretnénk hozzájárulni.

 

  1. július 21.

                                                A Romániai Református Egyház Zsinatának nevében:

                                                                                    Tőkés László              Dr.Csiha Kálmán

                                                                                    püspök-elnök               püspök-elnök

 

                                                                                     Szilágyi Aladár         Dr. Mártha Ivor

                                                                                    főgondnok-elnök       főgondnok-elnök

 

***                                                        KÖZLEMÉNY

 

  1. július 22-én Mihail Sturza, Nagyvárad polgármestere jóvoltából a Városházán ad-hoc összejövetelre került sor, melyen jelen voltak: a város két alpolgármestere, Lazőr Cârjan, a Bihar megyei Rendőrség vezetője, Traian Dudaő, Bihar megye alprefektusa, Mihai Bar, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, a városi Tanács titkára, továbbá Jakabffy László megyei tanácsos, valamint a megyei Tőzoltóparancsnokság képviselője.

Egyházkerületünket Tőkés László püspök, Csernák Béla főjegyző és Lugosi Mihály előadó-tanácsos, a III. Magyar Református Világtalálkozó királyhágómelléki főszervezője képviselte.

Ezen találkozóra azt követően került sor, hogy a sajtó útján elterjedt, miszerint Ionel Ungur prefektus betiltotta az augusztus 3-i világtalálkozói megnyitó ünnepséget. Nagyvárad polgármestere kihangsúlyozta, hogy a Világtalálkozó megítélésében támadt zavarok tisztázása érdekében került sor erre a megbeszélésre. A vita a megnyitó rendezvény jellegét volt hivatott tisztázni: vallási vagy társadalmi rendezvényre készül-e a református egyház? Ugyanis ettől függ megítélése, s a törvény különféleképpen értelmezi a két esetet.

Egyházunk képviselői leszögezték, hogy sohasem volt szó másról, mint vallási rendezvényről, következésképpen merő inszinuációnak tartják mindazon előítéleteket és előzetes nyilatkozatokat, melyek politikai rendezvénynek próbálják feltüntetni a III. Magyar Református Világtalálkozót.

Ilie Fonta vallásügyi államtitkár ilyen irányú vádaskodásai minden alapot nélkülöznek. Hasonlóképpen magyar zászlós felvonulástól sem kell tartaniuk, amint ebbéli félelmét a megbeszélés egyik résztvevője kifejtette. A jelenlévők végül segítőkészségüket fejezték ki a nagyváradi rendezvények megtartását illetően.

 

Nagyvárad, 1996. július 22.

                                                         A Királyhágómelléki Református Egyházkerület

                                                                                                            Tájékoztatási Szolgálata