*** 1996. október 24–26-a között a Romániai Mozgássérültek Szövetsége által Bukarestben szervezett szimpoziumon az RMDSZ-t Kerekes Károly képviselte. A szimpozium, amelynek témája a hátrányos helyzetőek esélyegyenlősége volt, lehetőséget adott a kormányszervek és politikai pártok számára, hogy kifejtsék álláspontjukat a kérdésben. A tanácskozás során a szervezők méltatták az RMDSZ viszonyulását a hátrányos helyzető személyek ügyéhez, és megállapították, hogy ez a politikai alakulat az egyetlen Romániában, amely komoly érdeklődést tanúsít a kérdés törvényhozási rendezése iránt. Ezért a szimpozium befejeztével közzétett sajtónyilatkozatukban megfogalmazták, hogy az RMDSZ-t partnerüknek tekintik és számítanak támogatására az elkövetkező parlamenti ciklusban is.
Választási hírek:
*** Takács Csaba kampányigazgató október 29-én sajtóközleményben fordult a Magyarországon tartózkodó romániai magyarokhoz, amelyben eligazítást ad számukra arról, hogy Magyarország területén hol és miképpen élhetnek alkotmányos jogukkal az 1996. november 3-i választásokon. Miután közli a választói jog gyakorlásához szükséges információkat és a Magyarországon öt városban felállított hat szavazókörzet pontos címét, Takács Csaba felhívja a turistaként vagy munkaszerződés alapján Magyarországon tartózkodó román állampolgárságú magyarokat, menjenek el szavazni, és adják szavazatukat az RMDSZ-re, a romániai magyarság egyetlen legitim érdekvédelmi szervezetére.
„Mindamellett – szól az üzenet –, hogy Önök Magyarországon tartózkodnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség változatlanul felelősséget érez minden Romániából származó magyar iránt. Az Önök szavazata is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ezt a felelősséget szövetségünk megfelelő módon viselni is tudja, és mindannyiunk közös érdekében hatékonyan tudjon fellépni. Kérjük tehát Önöket, hogy szavazatukkal fejezzék ki támogatásukat annak érdekében, hogy minél több parlamenti mandátumhoz juthasson érdekvédelmi szövetségünk, az RMDSZ! Minden szavazat számít!”
*** Mint már jeleztük, kedden, október 29-én, este 19 órától Nagyváradon mősoros kampányzáró lakossági fórumra kerül sor, amelyen Markó Béla szövetségi elnök is jelen lesz.
*** Kedden, október 29-én, Frunda György államelnökjelölt Bukarestben, az ország legnagyobb konfekciógyára, az APACA dolgozóival találkozott. A kampánylátogatásra elkísérték felesége, dr. Mártha Orsolya, valamint kampánystábjának több tagja: Tokay György, Borbély László képviselők és Niculescu Antal, az elnökjelölt kampányfelelőse, az RMDSZ bukaresti képviselőjelöltjeinek listavezetője.
A zömmel nőket foglalkoztató gyárban tett látogatás során Frunda Györgyöt tapssal fogadták a vállalat dolgozói. Frunda György elmondotta, hogy ha netalán nem választanák meg Románia elnökévé, szenátorként is síkraszáll majd azért, hogy a szülési, illetve gyermeknevelési szabadságot 3 évre növeljék, a nyugdíj összege pedig érje el az utolsó havi bér szintjét. Elegáns ruháit, amelyeket az Európa Tanács Parlamenti Közgyőlésén visel, kizárólag az APACA termékeiből választja ki, és büszkeség tölti el, ha Párizs kirakataiban megpillantja a bukaresti készruhagyár divatos konfekcióit – hangoztatta az RMDSZ elnökjelöltje.
*** Arad megyében, október 27-én, vasárnap délelőtt Angyalkúton Cziszter Kálmán megyei elnök, szenátorjelölt, valamint Lengyel Fischer László képviselőjelölt beszélgetett el az istentisztelet után a választókkal.
Szapárligeten délelőtt Tokay György képviselőjelölt, valamint Bölöni György megyei alelnök és Király András kampányfőnök vett részt lakossági fórumon. Az RMDSZ-tisztségviselők ezután Zerinden vettek részt az 1956‑os magyar forradalomra emlékező előadáson. Az előadás után Tokay György aradi listavezető képviselőjelölt szólt a résztvevőkhöz. Zerindről a kisiratosi falugyőlésre utazott a kampánystáb, ahol falugyőlésen találkoztak a helybéliekkel.
Ugyanaznap délután a kampány még két helységben folytatódott. Hosszú Zoltán, Ujj János, Cziszter Kálmán szenátorjelölt, Bognár Levente és Túsz Ferenc képviselőjelölt Nagyiratoson és Gyorokon vett részt lakossági fórumon. Gyorokon az újjászerveződött RMDSZ helyi vezetősége előadásra hívta meg a pécskai Búzavirág néptáncegyüttest. A helyi iskola magyar tagozatának tánccsoportja is fellépett az előadáson, amelynek szünetében Hosszú Zoltán szenátorjelölt szólt a jelenlévőkhöz.
Október 28-án, hétfőn, Tokay György képviselőjelölt kávéra és kötetlen beszélgetésre hívta az aradi választókat. Az Ardealul szálloda kávézójában közösen eltöltött mintegy két óra során a megjelentek a választásokkal, a megyei iskolahelyzettel, az egyházi vagyon visszaszolgáltatásával kapcsolatban tettek fel kérdéseket a képviselőjelöltnek.
*** Október 28-án, hétfőn, Székelyudvarhely volt az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya „Fantasztikus Ifi-kampányának” színhelye. Az est Tolcsvay Béla és Budai Ilona kocertjével kezdődött. A nagy érdeklődés miatt a Mővelődési Ház kistermébe tervezett koncert színhelyét a nagyterembe kellett áthelyezni. 19.30-kor kezdődött a nagy sikert arató zenés mősor, utána a marosvásárhelyi Gruppenhecc politikai kabaréja következett. Este 9 órától késő éjszakába nyúló, az előzőekhez hasonlóan telt ház előtt zajló beszélgetés folyt Hargita illetve Kovászna megyei képviselőjelöltek – Antal István, Asztalos Ferenc, Ráduly Róbert és Tamás Sándor – részvételével.
*** Ugyancsak október 28-án, hétfőn, a Kovászna megyei Kökösön Puskás Bálint szenátor- és Bardócz Veres Béla képviselőjelölt vett részt kampánygyőlésen. A mintegy 60 részvevő a község közbirtokossági vagyonának rendezéséről, az önkormányzat nagyobb autonómiájáról és a kistermelők szervezeténak létrehozásáról tárgyalt. Ugyanaznap Birtalan Ákos képviselőjelölt és Demeter János baróti polgármester Felsőrákoson találkozott a választókkal.
*** Hunyad megyében, Rákosdon és Gyaláron kampánytalálkozóra kerül sor szerdán, október 30-án. Rákosdon a református parókián 16.00 órakor, Gyaláron a református imateremben 18.00 órakor találkozik a választókkal Hauer Erich képviselőjelölt.
Október 31-én, csütörtökön, a dévai református templomban a reformáció ünnepe alkalmából tartanak istentiszteletet. Ekkor kerül sor a választási kampányzárásra is, amelyen jelen lesznek: Fodor Endre és Eöry László szenátor-, valamint Segesvári Miklós, Hauer Erich, Johom Ella és Winkler Gyula képviselőjelöltek.
*** Szatmárnémetiben október 31-én, csütörtökön, 12.00–13.00 óra között kampányzáró körmenetet tartanak RMDSZ-vezetők, szenátor- és képviselőjelöltek részvételével, a város központjában.