1998

1998. március 31., kedd VI. évfolyam, 1238. szám

***      Március 27-én Puskás Bálint szenátor és Tamás Sándor képviselô Nagybaconban találkoztak Demeter Józseffel, a község polgármesterével, akivel a település aktuális gondjairól tartottak megbeszélést, majd délután Szárazajtán, az iskola épületében falugyûlésen vettek részt.

Itt nagyszámú érdeklôdô jelenlétében a Földtörvény, a Haszonbérleti törvény, valamint a föld adásvételét szabályozó rendelkezések témakörében folyt eszmecsere, amelynek során a törvények ismertetése mellett a szárazajtaiak sajátos gondjairól, a termôföldek tagosításáról, a vadkárokról, a telefonhiányról és a járhatatlan utakról is szó esett. Terítékre került a községbôl nemrég elköltözött körorvos és az egészségügyi középkáder hiánya is.

Megállapítást nyert, hogy a felvetett kérdésekre jórészt helyi szinten lehet és kell megoldást találni. A tagosítást például a falu többségének akaratával látják megoldhatónak, hiszen a közel tízezer parcellát enélkül lehetetlen rendesen megmûvelni. A résztvevôk elmondták, évek óta ez az elsô eset, hogy parlamenti képviselôk látogattak el a faluba.

Ugyanaznap este Puskás Bálint és Tamás Sándor Középajtán is részt vettek falutalálkozón, ahol szintén a Földtörvény gyakorlati alkalmazásának kérdéseire keresték a helybéliekkel közösen a választ. Elhangzott, hogy a környék földproblémáinak zöme megoldódna, ha a nagyajtai állami gazdaságot mihamarabb felszámolnák és a gazdaság által használt földterület visszakerülne a jogos tulajdonosokhoz.