*** Markó Béla szövetségi elnök 1999. március 15-én, a marosvásárhelyi központi ünnepségen elmondott beszéde:
Kedves marosvásárhelyiek!
Kedves vendégek!
Tisztelt ünneplő és emlékező közönség!
Immár tizedik alkalommal győlünk össze itt, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Vértanúk emlékmővénél, hogy együtt fogalmazzuk meg és együtt érezzük át újból és újból a szabadság, egyenlőség, testvériség üzenetét.
Lassan egy évtizede, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak is van megint hangosan, nyilvánosan vállalt nemzeti ünnepünk: március 15-e, és mára már minden nyomorúságunk ellenére eljutottunk oda, hogy ünnepünket a többségi nemzet felelős vezetői is elismerik.
Látszólag nem nagy idő ez, de az itt összegyőlt tömegből mégis hiányoznak sokan, és itt vannak helyettük mások, új arcok, új emberek.
Sokan már nincsenek közöttünk, mások pedig, akik ma iskolás gyermekként figyelnek ránk, akkor még talán meg sem születtek.
Lehet, hogy másak az arcok, lehet, hogy másak a gondok, lehet, hogy azóta sokat változott az életünk, de ez az ünneplő tömeg, tisztelt egybegyőltek, mégis ugyanaz. Ugyanaz, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Ugyanaz a tömeg ünnepelt vagy gyászolt másfélszáz évvel ezelőtt is.
Mert ez a nemzet lényege, ettől tartozunk egymáshoz, ettől ismerünk egymásra, bárhol is legyünk a világon, ezért lehetséges az, hogy ma minden magyar együtt ünnepel. Változik az ember, változnak az arcok, fordulhat jóra vagy rosszra a sorsunk, de egyvalami nem változik: ugyanaz a magyar nemzet voltunk százötven évvel ezelőtt is, ugyanaz a magyar nemzet vagyunk ma is.
Ugyanúgy akarjuk a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget.
Ugyanúgy üzenjük a Kárpát-medencében velünk együtt élő népeknek, és itt, Romániában, a többségi népnek, hogy egymás ellen, egymást letiporva egyikünk sem lehet szabad.
Újból és újból ki kell mondanunk, hogy nincsen külön magyar szabadság és román szabadság, és aki azt hiszi, hogy minket elnyomva felszabadulhat, az végzetes bőnt követ el önmagával szemben is. Sokszor nagyon nehéz félretenni a történelmi haragot, nagyon nehéz kezet nyújtani. Mi mégis képesek voltunk kezet nyújtani ezekben az években, mert tudtuk, és tudjuk, hogy a márciusi ifjak igaza nem csak a miénk, hanem minden nép közös igazsága kellene hogy legyen Európának ebben a szögletében.
Lassan lejár ez az évezred, lassan el kell készíteni a számvetést. Szörnyőségekben, zsarnokságban és népirtásban bővelkedett ez a század is. A székely vértanúk hajdani véráldozata, sajnos, nem volt az utolsó, mert ebben a században is újabb és újabb áldozatok követték azt. Itt lenne az ideje lezárni ezt a véres történelmet. Itt lenne az ideje, hogy Petőfi Sándor világálma: a világszabadság valóra váljék.
Itt lenne az ideje, hogy aki akar, magyarul, aki akar, románul, aki akar, szlovákul vagy más nyelven éljen, haljon, szeressen vagy sikoltson. Itt lenne az ideje, hogy ne a magyarságunkért kelljen nap mint nap megküzdenünk, hanem azért, hogy végre emberi életet lehessen élni ezen a tájon, magyarul is, románul is.
Ma itt, Romániában ez a tét. Mi készek voltunk és készek vagyunk egy egész ország érdekében cselekedni, készek voltunk és készek vagyunk együtt munkálkodni egy egész országért, de akkor legyen már vége a nemzeti győlölködésnek, a győlöletkeltésnek, legyen már egyszer vége az acsarkodásnak, jöjjenek rá végre a többségi politikusok is, hogy tőlünk nyugatra nem a nemzeti kizárólagosság, hanem az egyenlőség és testvériség Európáját építik. És ami nem sikerült eddig, most, úgy néz ki, sikerülni fog.
Magyarország, amely néhány nappal ezelőtt végérvényesen a NATO tagjává lett, biztosan halad ezen az úton, és mi őszintén örülünk ennek. Mint ahogy örülnénk annak is, ha végre Romániáról is elmondhatnánk ugyanezt. Annál is inkább, mert sorsunk összeköt minket. Mi azért akarunk munkálkodni, hogy ez az ország is nyugat felé haladjon és ne kelet felé, mert az nekünk is ugyanolyan rossz lehet, de akkor értsék meg végre a románok is: ne akarjanak minket albérlőkként tartani saját szülőföldünkön. Ez a mi szülőföldünk, mi itt akarunk megmaradni, mi innen elmenni nem akarunk, mi méltó harcostársai tudunk lenni egy Európába igyekvő románságnak, ezekben az években eléggé megmutattuk, hogy képesek vagyunk erre, de albérlők nem voltunk és nem leszünk. Csakis társak, csakis egyenlő partnerek!
Az arcok változnak, az egyes emberek cserélődnek, de mi, nemzetként tíz, húsz, száz esztendő múlva is itt akarunk lenni!
Nekünk nemcsak emlékeznünk kell a magyar történelem kivételes pillanatára, 1848-ra és a szabadságharcot előkészítő egész reformkorra, hanem tanulnunk is kellene az akkori összefogásból. Március 15-e, nemcsak a nemzeti összetartozás ünnepe, hanem a nemzeti összefogásé. Eleink is sokfélék voltak, de egyet akartak, és ha kellett, össze tudtak fogni. Másképpen gondolkodott Széchenyi István vagy Kossuth Lajos, másképpen látta a helyzetet Petőfi Sándor vagy Vasvári Pál, másképpen kereste a megoldást Klapka György vagy Damjanich János, de ha kellett márpedig kellett – össze tudtak fogni. Talán éppen ez annak a pillanatnak a legfőbb üzenete: a közös út. Az utat közösen kell végigjárnunk, a harcot közösen kell megharcolnunk, a munkát közösen kell elvégeznünk. Nekünk minden gondolkodó főre szükségünk van, mert csak együtt vagyunk képesek elvégezni azt, amit vállaltunk. Legyen hát ez az ünnep ezután az összefogás ünnepe!
Emlékezzünk a márciusi ifjakra!
Emlékezzünk a székely vértanúkra!
Hajtsunk fejet, de ünnepeljünk is, tanuljunk meg örülni, mert ideje, hogy megtanuljuk ezt, ideje, hogy néha-néha ünnep is legyen a lelkünkben!
Március 15-e a legszebb tavasznak, a nemzetek tavaszának ünnepe.
A mi ünnepünk!
Soha ne feledjétek ezt!
Marosvásárhely, 1999. március 15.
Markó Béla
*** Az idén Marosvásárhelyen zajlott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc központi ünnepe. Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 151. évfordulójára közel hatezer marosvásárhelyi polgár jelenlétében került sor. A Székely Vértanúk emlékmővénél rendezett ünnepi programon résztvett Markó Béla és Takács Csaba, az RMDSZ szövetségi, illetve ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Borbély László területrendezési államtitkár, Burkhardt Árpád alprefektus, Virág György, a Maros megyei tanács alelnöke, Fodor Imre Marosvásarhely polgármestere. A Magyar Köztársaság részéről jelen volt Szőcs Ferenc bukaresti nagykövet és Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője.
A megemlékezés koszorúzással zárult, a Magyar Köztársaság, a magyar kormány, az RMDSZ, a megyei és városi önkormányzatok, különböző szervezetek, intézmények, társaságok és magánszemélyek koszorúival ékesült a nemrég felújított Székely Vértanúk emlékmőve.
*** Közel tízezren vettek részt a Kézdivásárhelyen rendezett március 15-i ünnepségen. A városi RMDSZ által szervezett program vendégei voltak: Tőkés László, az RMDSZ és a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, Demeter Ervin, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Fazakas Sándor országgyőlési képviselő, Karcag város polgarmestere, Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője, Szőcs Ferenc, a magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának politikai államtitkára levelét Tamás Sándor parlamenti képviselő, Radu Vasile román miniszterelnök levelét Demeter János kormányfőtitkár-helyettes olvasta fel. Az ünnepi beszédek, a magyar és a székely himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Gábor Áron szobrát.
*** Március 14-én, a nagyszalontai RMDSZ, a város polgármesteri hivatala és a helyi református egyházközség szervezésében megemlékeztek az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra. A résztvevők koszorút helyeztek el a főtéri Kossuth Lajos szobor talapzatára.
*** A holnapi RMDSZ-Tájékoztatóban visszatérünk további idevágó információkkal.