Hírek

Az Európai Tanulmányok Központ (CES) tagjává vált a Kós Károly Akadémia

Az Európai Néppárt szakmai-kutatási háttérintézményeként működő brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányok Központ (Centre for European Studies – CES) csütörtök délutáni közgyűlésén tagjai közé fogadta az RMDSZ mellett működő Kós Károly Akadémiát.

A döntés révén a politikai jelenlét mellett a romániai magyar érdekképviselet szakmai és kutatási téren is része lesz a legnagyobb európai politikai pártcsalád tevékenységének.

A CES közgyűlésének küldött üzenetében Markó Béla, a Kós Károly Akadémia kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy a két éve működő romániai magyar intézmény politikai-ideológiai fórum kíván lenni Erdélyben és a térségben. „Lehetőséget kívánunk nyújtani a vélemények ütközetésének, az ideológiai vitáknak és a politikai tervek bemutatásának. Tevékenységünk, konferenciák, szemináriumok, kutatások, kiadványok készítése és képzések révén beszélni szeretnénk a nemzet és nemzeti identitás kérdésköréről, annak helyéről és szerepéről a térségben és az Európai Unióban, a kisebbségi lét dilemmáiról, Románia európai integrációjának kihívásairól. Mindezek mellett, amint a neve is mutatja, a Kós Károly Akadémia a fiatal politikusgeneráció, a politikai utánpótlás képzésében, felkészítésében meghatározó szerepet akar játszani” – fogalmazott Markó Béla, akinek üzenetét a kuratórium megbízásából Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára ismertette a CES közgyűlésének résztvevőivel.

Vincze Loránt bemutatójában a CES partnerségét kérte a Kós Károly Akadémia tevékenységéhez, hiszen az Akadémia fontos szerepet kíván betölteni az európai gondolatiság, az Európai Néppárt tevékenységének erdélyi ismertetésében. „Az erdélyi közvéleménynek információkra van szüksége Európáról, az Európai Unió tevékenységéről, az Európai Parlamentben képviselőink által végzett munkáról, természetszerű, hogy az RMDSZ az Európai Néppárt tagjaként, a Kós Károly Akadémia révén is a néppárti politikai ideológia értékeire támaszkodó európai válaszokat és megoldásokat közvetít korunk szociális és gazdasági kihívásaira” – fogalmazott a kuratórium megbízottja.

Az ülésen Wilfried Martens az Európai Néppárt és a CES elnöke méltatta a Kós Károly Akadémia ajánlatát. A CES közgyűlése a Kós Károly Akadémia mellett csütörtökön egy szlovákiai, egy portugáliai és egy olaszországi tagpárt háttérintézményét is tagjai közé fogadta. Az Európai Tanulmányok Központ (Centre for European Studies – CES) honlapja a www.thinkingeurope.eu címen érhető el.